F1 - MEGVALÓSULHAT-E MÉG A LONDONI UTCAI VERSENY?

article-2165797-13d3da21000005dc-850_964x576.jpg

Angol lapok tudni vélik, hogy ismét szóba került a már-már elfeledett londoni utcai nagydíj megvalósítása. 

Anno pár esztendővel ezelőtt merült fel, hogy Bernie Ecclestone megvalósítaná nagy álmát, egy utcai nagydíj létrehozását az Egyesült Királyság fővárosában. Akkor nem lett kizárva ennek megvalósítása, azóta azonban elcsendesültek az ezzel kapcsolatos pletykák. Most azonban több angol lap, többek között a Sunday Times is újra elővette a témát, és arról írnak, hogy akár már 2017-ben megvalósulhat a London nagydíj, ráadásul a Parlament előtt is elhúznának a királykategória versenyzői. 

Azért merült fel ismét a téma, mert a londoni tanács enyhített a jogszabályokon, így hivatalosan már egy ilyen mértékű sporteseménynek is otthont adhatna a főváros. A FOM (Forma-1 Menedzsment) részéről egyelőre még senki sem kommentálta az esetet, de nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben komolyabb témát szolgáltathat London, ugyanis Nagy-Britannia a rengeteg szurkolónak és a motorsport nagy népszerűségének köszönhetően problémák nélkül tudna két telt házas futamot is rendezni egy szezonon belül (Silverstone London érkezésével is maradna a versenynaptárban).

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr628341572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása