A McLaren Forma-1-es csapatához csatlakozni készülő Jost Capito saját elmondása szerint az elkövetkezendő pár hónapban még jelenlegi munkáltatójánál, a Volkswagennél fog tevékenykedni.
A McLaren-Honda az elmúlt héten jelentette be, hogy Jost Capito csatlakozik alakulatukhoz, méghozzá a magasabb szintre lépő Jonathan Neale helyére, az ügyvezető igazgatói szerepkörbe. Akkor az a hír járta, hogy a szakember az átigazolás bejelentése ellenére addig nem áll munkába új csapatánál, amíg nem találnak helyettest a Volkswagennél pozíciójára, ezt pedig most ő maga is kijelentette.
A német gyártó jelenleg a Rali VB-re koncentrál minden erejével, ahol sorozatban három világbajnoki címet sikerült elhódítaniuk 2013 óta, és idén is ők a favoritok a szezonban. Capito az Autosport-nak nyilatkozva elárulta, a McLaren-hez való távozása mindenképp bekövetkezik majd, de hogy mikor, az még nem tisztázott. Elmondása szerint a Volkswagennél először kell találni egy új embert az ő jelenlegi pozíciójára, és csak aztán fog tovább állni, ami szerinte tavaszig nem következik be. Ezt azzal magyarázta, hogy a hétvégén startoló WRC szezon első három-négy fordulójára még mindenféleképpen elutazik (a negyedik rali áprilisban, Argentínában lesz megtartva).
Capito egyébként azt is elmondta, nem tudott nemet mondani a McLaren ajánlatára. Számára egyébként már nem ismeretlen a Forma-1 világa, korábban ugyanis a Jordan-nél és a Sauber-nél is dolgozott már.
Fotó: wrc.com
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.