Christian Horner alakulata Daniel Ricciardo-val és Daniil Kvyat-tal vesznek részt a január végén rendezendő esős gumiteszten.
A Pirelli megkapta a lehetőséget esőgumijainak tesztelésére, ugyanis azokra számtalan panasz érkezett az elmúlt két évben. Az olaszok az átmeneti és teljes esőgumikon történő javítást tűzték ki fő célul, ezért is kérték a résztvevő csapatoktól, hogy lehetőleg állandó versenyzőiket ültessék be autóikba a teszt alkalmával, hogy minél jobb visszajelzéseket kaphassanak a különböző tesztelni kívánt keverékekről.
A gyakorlásnak a franciaországi ultramodern Paul Ricard pálya biztosít helyszínt, így a pálya köré épített locsolórendszerrel megfelelően szimulálhatják majd a vizes körülményeket a szervezők. A teszten három csapat vesz részt, mindegyikük kivétel nélkül a 2015-ös autóikkal: a Ferrari, a Red Bull és a McLaren. A Red Bull tehát eleget tett a gumigyártó kérésének, és tapasztalt pilótáit ülteti majd be autóiba, míg a McLaren a kérés ellenére is tesztpilótájuknak, Stoffel Vandoorne-nak ad lehetőséget (hozzá kell tenni, már a belga pilóta is rendelkezik némi tapasztalattal a McLaren-Honda versenygépéről). A Ferrari egyelőre nem ismertette pilótáit az egynapos tesztre.
Fotó: motorsport.com
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal