A 2009. évi Túraautó Világbajnokság győztese, Gabriele Tarquini az olasz Omnicorse-nak felfedte, hogy valóban tárgyal a Ladával.
Mint ismeretes, a WTCC-s mezőny rangidős pilótájának, az 53 éves Gabriele Tarquininek három szezon után távoznia kellett a Hondától a kora miatt, ezen bejelentés óta pedig igencsak kérdésessé vált az olasz jövője, egészen addig, amíg a múlt héten fel nem röppent a pletyka, miszerint Hugo Valentével egyetemben a Ladánál köthet ki.
Szombaton pedig Tarquini az olasz Omnicorse számára elárulta, hogy valóban tárgyalásokat folytat a Ladával, és reméli, hogy már ezen a héten sikerül nyélbe ütni az üzletet.
Az elmúlt hetekben hallottak alapján az a legesélyesebb, hogy a gyári Hondánál Huff - Michelisz - Monteiro trió, míg a Ladánál Catsburg - Tarquini - Valente hármas alakul ki. Persze, még semmi sem hivatalos, de miután már csak valamivel több, mint két hónap van hátra a 2016. évi WTCC-szezon rajtjáig, feltételezésünk szerint rövidesen megérkezik a bejelentések időszaka.
Fotó: motorsport.com
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.