F1 - BRÉKING: JENSON BUTTONÉK ELVÁLNAK!

f1-belgian-gp-2015-jenson-button-mclaren-with-his-wife-jessica-button.jpg

1 év sem telt el esküvőjük óta, Jenson és Jessica Button útjai szétválnak.

Oldalunk egyik nyitóhíre volt az, hogy 2014. december 31-én Jenson Button és Jessica Mitchibata hivatalosan is összekötötték életüket egy hawaii szertartás keretein belül.

Azonban a minap Jenson Button képviselője megerősítette, hogy el fog válni a Button-házaspár, miután a két fél baráti döntést hozott, melynek következtében külön utakon fogják folytatni életüket. Harmadik fél nem érintett az ügyben. Szétválásuk elsődleges oka az brit források szerint, hogy a pár nagyon keveset látja egymást, miután Jenson Button monacói legénylakásában tölti a legtöbb időt, míg Jessica Tokióban él az édesanyjával egy kis lakásban, és modelli karrierjét egyengeti.

Buttonék 2008-ban Tokióban ismerkedtek meg, majd 2009 tájékán Jessica reménykedett abban, hogy a Forma-1-es brit pilóta megkéri a kezét, azonban akkor még erre nem került sor. Sőt, 2010-ben egy rövid időre szakított is a szerelmes pár, valamivel később pedig újrakezdték kapcsolatukat. A leánykérésre végül 2014-ben, Valentin-napon került sor, a házasságra pedig az esztendő legutolsó napján.

Amiben még nem sikerült dönteni Jensonnak és Jessicában, az a pénzfelosztás, mivel a pár nem kötött pénzügyi megállapodást a házasságot megelőzően, így még kérdéses az, hogy mi lesz a 2009. évi Forma-1-es világbajnok 35 millió fontos vagyonával.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr858193334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizsla_barat 2015.12.24. 03:48:57

Ettől egyből feljebb ugrott a GDP

avan 2015.12.24. 11:42:27

Igen, mer' ez fontos! Jóóóóóóóóóó?

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása