F1 - JENSON BUTTON ESKÜVŐVEL ZÁRTA A 2014-ES ÉVET!

A 2009-es világbajnok, Jenson Button a 2014-es év utolsó napját igencsak emlékezetessé tette, mivel Hawaiin feleségül vette kedvesét, Jessica Mitchibatát, akit Valentin-nap alkalmából jegyzett el.

A McLaren brit pilótája egy óriási bejelentéssel indította a 2015-ös esztendőt: a Twitteren tudatta az egész világgal, hogy feleségül vette kedvesét, Jessica Mitchibatát. „Boldog új évet kíván Mr. és Mrs. Button!” - írta Button a Twitteren.

A ceremóniát családi és szűk baráti körben tartották meg december 31-én a hawaii Mauin. A tapasztalt Forma-1-pilóta és a modell 2008-ban, Tokióban ismerkedett meg. Azonban Button és Mitchibata 2010-ben egy rövid időre szakított, majd később újrakezdték. A brit világbajnok 2014-ben Valentin-napon kérte meg a modell kezét, állítólag egy negyedmillió fontos gyűrűvel.

Érdekesség, hogy Mitchibata már 2009-ben számított arra, hogy Button megkéri a kezét: „Azt mondta nekem, hogy meg akar nősülni, hogy ő házasodós típus” – nyilatkozta még akkor. „Ha Jenson nyeri a címet, úgy ünnepeljük majd, hogy térdre ereszkedik előttem. Azt mondta nekem, hogy én vagyok az igazi. Remélem, komolyan is gondolta.”

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr377028673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása