
A McLaren-Honda brit versenyzője, Jenson Button a Sky Sportsnak nagyon őszintén elmondta, hogy felmerült benne az, hogy az idei év végén elhagyja a Forma-1-et, főleg a McLaren ez évi nehézségei után.
Csak néhány, a bizonytalanság jegyében telő hét után került fel az i-re a pont Jenson Button Forma-1-es pályafutását illetően. Végül október 1-jén kiderült, hogy a 2009-es világbajnok a maradás mellett döntött, és mindenképpen kitölti kétéves kontraktusát a McLaren-Hondával.
Azonban Button most elismerte, hogy sokáig nem nagyon volt biztos benne, hogy érdemes lenne folytatni, főleg a McLaren és a Honda második házasságának tragikusra sikeredett első éve után. Az angol pilóta erősen gondolkodott azon, hogy egyáltalán kell-e ez neki. Volt olyan pillanat is számára az idei évben, amikor azt gondolta, hogy "nem vagyok biztos abban, hogy ezt akarom többet csinálni, és ott lenni, ahol vagyunk".
Azonban a mérnökökkel és az elnök Ron Dennisszel való konzultáció némi reményt adott a számára. Ezek után döntött úgy, hogy marad jövőre is, egy jobb szezonban reménykedve.
Fotó: motorsport.com
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal