FORMULA E - MÉGSEM LESZ EPRIX SVÁJCBAN

formula-e-geneva-special-appearance-2015-a-formula-e-car-during-a-media-appearance-in-gene.jpg

Mégsem rendeznek majd Lugano ePrix-t Svájcban a Formula E-sorozatban, ezzel ellentmondva a korábbi híreknek.

Körülbelül negyedévvel ezelőtt merült fel először annak az ötlete, hogy nagyjából 62 év után először rendezzenek bárminemű autóversenyt Svájcban. 

Eredetileg Luganónak, ahol rendezték volna a versenyt, 10 millió eurót kellett volna letennie előleg gyanánt szeptember 18-ig, hogy biztos helye legyen a városnak a versenynaptárban május 7-re. Majd Lugano két hónapnyi haladékot kapott, azonban a pénzt november 18-ig sem sikerült előteremteni. Pedig korábban még olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a Tempelhof repterén kialakított menekülttábor miatt veszélybe került Berline ePrix-t helyettesítette volna a svájci futam.

Alejandro Agag, a Formula E első számú embere elmondta, hogy Lugano már a széria harmadik szezonjára készül, azonban most még nem tudni, hogy mit akarnak a szervezők a jövőben.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr138150890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása