WTCC - 2016-RA MEGÚJUL A MAROKKÓI PÁLYA VONALVEZETÉSE

wtcc-marrakech-2014-crash-tom-coronel-cevrolet-rml-cruze-tc1-roal-motorsport.jpg

Úgy néz ki, hogy a marrakesh-i szervezők végre meghallották a szurkolók évek óta tartó panaszkodását a pályát illetően. Jövőre megújul a vonalvezetés!

Mind a szurkolók, mind a pilóták, mind a csapatok már évek óta ekézik a Circuit Moulay El Hassan-t, miután nincs a vonalvezetésben fantázia, rendszerint unalmas vonatozásokat láthatunk a marokkói versenyeken, de ha történik is valami izgalom, annak okozójának eléggé mélyen a zsebébe kell nyúlnia, mivel Marokkóban az izgalmakat a nagy balesetek szokták jelenteni.

Azonban ennek most vége, ugyanis a Forma-1-es szurkolók számára már ismert Hermann Tilke segítségével gatyába fogják rázni a marokkói aszfaltcsíkot, amely új vonalvezetést jelent. Az első és egyik legfontosabb változás az lesz, hogy a pálya egy jelentős részét majd a közutak lezárása nélkül is használni lehet, amely manapság ebben a térségben nagyon fontos, hiszen Afrika és a technikai sportok között egyre szorosabb kötelék kezd kialakulni.

A körhosszt is érinteni fogja a változás: egy kör már csak 3 kilométer hosszú lesz az eddig 4,6 kilométer helyett. A csodálatos háttér, valamint az óramutató járásával ellenkező menetirány nem fog változni. Az új aszfaltcsík a WTCC mellett két másik versenyszériát is Marrakesh-be csábít: a francia GT-bajnokságot, valamint a GT Tour-t.

A tervek szerint így fog kinézni az új vonalvezetés:

wtcc-marrakech-track-layout-revised-2015-revised-marrakech-track-layout-revealed.jpg

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr548147234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása