Ron Dennis megakadályozta a Red Bull - Honda házasságot, de úgy tűnik, 2017-től újabb csapat versenyezne a japánok erőforrásával.
A napokban volt szó arról, hogy a Honda jelenlegi egyetlen csapata, a McLaren (egészen pontosan elnökük, Ron Dennis) megvétózta a japán gyárnak, hogy a Red Bull-nak is szállíthasson motorokat. Dennis a vétót azzal indokolta, hogy a Hondának nem lenne elég a mostani költségvetése ahhoz, hogy jövőre kétszer ennyi erőforrást gyártsanak le, ráadásul ha plusz egy istállóra is koncentrálnia kellene a Hondának, akkor a fejlődési folyamat is merőben lelassulna, amely a McLaren számára nem kicsit lenne hátrányos, hiszen a borzasztóan gyenge 2015-ös szezonjuk után égető szükségük van a hirtelen javulásra.
Legutóbb érdekes módon a Sauber alakulatát hozták hírbe a japán gyárral. A hinwilli kiscsapat a pletykák szerint már felvette a kapcsolatot a Hondával, és elméletileg ugyanúgy fizetnének a motorokért, ahogy most a Ferrarinak teszik azt. A probléma csak az, hogy a svájci csapatot szerződés köti olasz partnereikhez 2016 végéig, ezért az új megállapodás leghamarabb 2017-ben jöhetne létre a Hondával. Ron Dennis persze egyből kijelentette, hogy felesleges is beszélni erről, mert az üzlet úgysem valósulhatna meg - valószínűleg azt is megvétózná a brit szakvezető. A kérdés csak az, meddig tűri a Honda szó nélkül azt, hogy folyamatosan megmondják nekik, mit hogyan tehetnek meg.
Egyelőre egyébként a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kalterborn is tagadta az Autosport által napvilágot látott híreket, de nem elképzelhetetlen, hogy hallunk még majd fejleményeket ebben a témában...
Fotó: motorsport.com
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.