F1 - HAMILTON A LEGJOBB A CSAPATFŐNÖKÖKNÉL

f1-abu-dhabi-gp-2015-second-place-lewis-hamilton-mercedes-amg-f1-w06-in-parc-ferme.jpg

A brit Autosport az előző jó pár évhez hasonlóan ismét felkérte arra a csapatfőnököket, hogy megnevezzék azt a 10 versenyzőt, akik idén szerintük a legjobb teljesítményt nyújtották. A kiírást a világbajnoksághoz hasonlóan Lewis Hamilton nyerte, azonban a TOP10-ben ennek ellenére érdekes összetétel alakult ki.

A hírhedt brit szaklap, az Autosport már-már minden éves hagyománya az, hogy felkéri arra a Forma-1-es csapatok vezetőit, ez az idei évben sem történt másként. A csapatvezetők feladata az volt, hogy összeállítsanak egy listát azon 10 pilótából, akik véleményük szerint a legjobb eredményt nyújtottak. A pontozási rendszer pedig a Forma-1-es Világbajnokságéval megegyező, tehát az első helyezett 25, a második 18, a harmadik pedig 15 pontot kap, aztán pedig 12-10-8-6-4-2-1 a leosztás, tehát a maximálisan szerezhető legtöbb pont 250 volt.

A szavazást Hamilton nyerte nem meglepő módon, mögötte Vettel és Rosberg zárt. A TOP 3-ban semmi meglepetés nem volt, ahogy talán Max Verstappen negyedik helyében sem, a hollandot pedig Kvyat, Alonso és Bottas követték.

A csapatfőnökök TOP 10-es listája 2015-ben:

Poz. Versenyző Csapat Pont
1. Lewis Hamilton Mercedes 229
2. Sebastian Vettel Ferrari 180 -49
3. Nico Rosberg Mercedes 113 -116
4. Max Verstappen Toro Rosso 77 -152
5. Daniil Kvyat Red Bull 69 -160
6. Fernando Alonso McLaren 57 -172
7. Valtteri Bottas Williams 52 -177
8. Sergio Perez Force India 48 -181
9. Daniel Ricciardo Red Bull 47 -182
10. Kimi Raikkonen Ferrari 37 -192


A szavazás résztvevői: Toto Wolff (Mercedes), Maurizio Arrivabene (Ferrari), Sir Frank Williams (Williams), Christian Horner (Red Bull), Vijay Mallya (Force India), Federico Gastaldi (Lotus), Franz Tost (Toro Rosso), Monisha Kaltenborn (Sauber), Eric Boullier (McLaren), John Booth (Manor).

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr808131266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2015.12.02. 14:41:43

Miért lett Alonso 6. egy ilyen listán!?

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása