WTCC - LOPEZ DIKTÁLTA A TEMPÓT AZ ELSŐ EDZÉSEN IS, MICHELISZ HETEDIK

cuwio9awwaaydtl.jpg

José Maria Lopez a nulladik edzéshez hasonlóan az első tréningen is az élen zárt a Citroen C-Elyseé-vel, méghozzá nem kis fölénnyel. Mögötte két márkatárs zárt Mehdi Bennani és Sebastien Loeb személyében, míg Michelisz Norbert a zengős Hondával csak a 7. leggyorsabb időt tudta megfutni.

Citroen 1-2-3-mal zárult a katari első szabadedzés, miután José Maria Lopez továbbra is piszok gyors a Losail International Circuit-en, az eredményből pedig azt lehet látni, hogy Mehdi Bennani és "főnöke", Sebastien Loeb is ráéreztek a pályára. Viszont a minimumsúlyon lévő Chevrolet esetében azt láthatjuk, hogy az amerikai gyártó egy-két pilótája kezdi felegerészni magát a legjobbak közé, melynek autói 40-60 kilogrammal nevezzük a kompenzációs súly révén. Stefano D'Aste a negyedik, Hugo Valente a hatodik lett a Cruze-zal, közéjük a gyári Hondával Gabriele Tarquini ékelődött be.

Michelisz Norbert ezúttal csak a második legjobb hondás lett a Zengő Motorsport Civicjével. Mögötte még két Lada is befért a TOP 10-be Catsburg és Lapierre révén, a Vesták szendvicsében pedig a citroenes Muller töltötte be a sajt szerepét.

Rob Huff számára ismét csak egy 16. hely jött össze a harmadik Ladával, mögötte a hazai hős, Nasser Al-Attiyah zárt a Campos Chevrolet-vel.

Az első szabadedzés végeredménye:

katar_wtcc_fp12.jpg

Fotó: TouringCarTimes / Twitter

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr528117196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása