Év elején még a csapat indulása is kérdéses volt, azonban mindennek ellenére elérte fennállása legjobb pozícióját a Sahara Force India F1 Team, mégpedig egy 5. hely formájában.
A téli teszteket környező hetekben még a Force India idei részvétele is erősen kérdésessé vált elsősorban anyagi okok miatt, ráadásul az új szélcsatornába való átköltözés okozta időveszteség is hátráltatta a silverstone-iakat. Mindennek következtében az idei autó első változatát csak az utolsó három tesztnapon tudták kipróbálni a csapat pilótái, Nico Hülkenberg és Sergio Perez.
Ráadásul ez az úgynevezett "első változat" a tavalyi versenygép továbbfejlesztett verziója volt, azonban a pilóták ebből is igyekeztek kihozni a maximumot, majd a szezon harmadánál / felénél megkapta az új Force Indiát is, amit VJM08-B-ként emlegetünk manapság. Ennek bemutatkozása pedig a megváltást hozta meg a középcsapat számára, ugyanis ettől a pillanattól kezdve a TOP 10 állandó tagjává vált. A Brazil Nagydíj alkalmával pedig felmerült az a lehetőség, hogy bebetonozzák fennállásuk legjobb konstruktőri helyezését. Ehhez csak egy feladatot kellett abszolválni Interlagosban: a csapatnak három ponttal kellett többet gyűjtenie a Lotusnál. Ez pedig Nico Hülkenberg hatodik helyével sikerült, még annak ellenére is, hogy az enstone-iak mindkét autója pontszerző helyen ért célba. A csapatnál pedig leírhatatlan a boldogság, ugyanis ezzel egy újabb mérföldkő került bele történelemkönyvükbe. Ilyen szereplésre utoljára hárommal ezelőtti jogelődjük, a Jordan Grand Prix volt képes, 2001-ben.
Force India néven pedig ez volt a legeslegjobb eredményük a csapatoknak kiírt bajnokságban, nézzük a csapat eredményeit a korábbi évekből:
- 2008*: 10. hely, 0 pont
- 2009*: 9. hely, 13 pont - 1 dobogó
- 2010: 7. hely, 68 pont
- 2011: 6. hely, 69 pont
- 2012: 7. hely, 109 pont
- 2013: 6. hely, 77 pont
- 2014**: 6. hely, 155 pont - 1 dobogó
- 2015: 5. hely, 120 pont - 1 dobogó, a szezonból még egy futam van hátra
* - 2008-ban és 2009-ben még a régi pontozási rendszer volt érvényben, amikor még csak az első nyolc helyezett kapott ponto(ka)t, 10-8-6-5-4-3-2-1 felosztásban.
** - A 2014-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon dupla pontokat osztottak, ez pedig 14 pontnyi pluszt jelentett a csapatnak.
Fotó: motorsport.com
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.