DTM - GARY PAFFETT NYERTE A SZEZON UTOLSÓ IDŐMÉRŐ EDZÉSÉT

crl9jkjwuaa2bpy.jpg

A Mercedes tegnap Pascal Wehrlein révén bajnokot avathatott Hockenheimben, és a mai napot is ünnepléssel kezdhették, miután Gary Paffett megszerezte az első rajtkockát a szezonzáró futamra. 

A brit versenyző 1:32.645-ös körével csípte el a pole-t, melyet az utolsó pillanatokban vett ki Jamie Green kezéből. Green második helye teljes brit első sort eredményez, Paffett pedig a 2012-es norisringi hétvége óta először várhatja majd a lámpák kialvását a mezőny éléről. A 3. helyen Mattias Ekström zárt, aki miután tegnap elveszítette esélyét harmadik bajnoki címének elhódítására, ma a bajnokság második helyéért harcol majd. A 4. helyet pedig az előző hétvégén a Nürburgringen élete első futamgyőzelmét szerző Miguel Molina kaparintotta meg.

A BMW legjobb pilótája az év utolsó időmérőjén a tegnapi pole-os Maxime Martin volt, aki az 5. helyre kvalifikálta magát. Az Audi tegnaphoz hasonlóan megint dominált, de akár csak akkor, most sem ők szerezték meg az első rajtpozíciót. Összességében hat Audi, valamint két-két Mercedes és BMW végzett a legjobb tízben.

A tegnap már bajnoknak avatott Pascal Wehrlein csak a 17. helyre tudta behozni Mercedesét. Annak ellenére, hogy számára a mai futam már tét nélküli, így sem volt elégedett saját teljesítményével, és a versenyen valószínűleg mindent megtesz majd, hogy legalább szép előzésekkel zárja bajnoki évét, és levezesse a szezon alatti feszültséget.

A legnagyobb figyelem azonban ezúttal szinte biztosan nem rá, hanem az Ekström - Mortara - Green - Spengler négyesre irányul majd, akiket mindössze 15 pont választ el egymástól a tabellán és a bajnoki második helyezésre hajtanak. Minden bizonnyal remek csatát láthatunk majd a győzelemért is, Gary Paffett ugyanis rég nem nyert már futamot, és ma mindenképp be akarja bizonyítani, hogy még mindig képes a győzelemre. A pole megszerzésével ezzel már meg is tette az első lépést, de még messze van a futamgyőzelemtől, a mai verseny ugyanis már 60 perc+1 körös lesz, és minden pilótának kötelező lesz megejteni minimum egy kerékcserét a táv alatt. 

A vasárnapi időmérő edzés végeredménye:

Poz. Versenyző Csapat Autó Idő Hátrány
1 Gary Paffett ART Mercedes 1m32.645s -
2 Jamie Green Rosberg Audi 1m32.683s 0.038s
3 Mattias Ekstrom Abt Audi 1m32.729s 0.084s
4 Miguel Molina Abt Audi 1m32.746s 0.101s
5 Maxime Martin RMG BMW 1m32.826s 0.181s
6 Adrien Tambay Abt Audi 1m32.845s 0.200s
7 Nico Muller Rosberg Audi 1m32.861s 0.216s
8 Timo Scheider Phoenix Audi 1m32.936s 0.291s
9 Maximilian Gotz Mucke Mercedes 1m32.958s 0.313s
10 Augusto Farfus RBM BMW 1m32.976s 0.331s
11 Paul Di Resta HWA Mercedes 1m32.991s 0.346s
12 Tom Blomqvist RBM BMW 1m33.056s 0.411s
13 Edoardo Mortara Abt Audi 1m33.064s 0.419s
14 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 1m33.093s 0.448s
15 Bruno Spengler MTEK BMW 1m33.096s 0.451s
16 Marco Wittmann RMG BMW 1m33.098s 0.453s
17 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 1m33.120s 0.475s
18 Daniel Juncadella Mucke Mercedes 1m33.163s 0.518s
19 Antonio Felix da Costa Schnitzer BMW 1m33.223s 0.578s
20 Robert Wickens HWA Mercedes 1m33.255s 0.610s
21 Timo Glock MTEK BMW 1m33.481s 0.836s
22 Lucas Auer ART Mercedes 1m33.549s 0.904s
23 Martin Tomczyk Schnitzer BMW 1m33.639s 0.994s
24 Christian Vietoris HWA Mercedes 1m33.801s 1.156s

 

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr697986955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása