EXTRA: DTM - JÖN A BAJNOKI DÖNTŐ

151015-mortara-wehrlein.jpg

A hétvégén rendezik a Német Túraautó Bajnokság 2015. évi szezonjának utolsó fordulóit. Ahogyan szokás, ismét Hockenheim-ben zárja a mezőny az évet, a tavalyi évvel ellentétben - amikor Marco Wittmannt már a nyolcadik futamon bajnoknak avattuk - ezúttal izgalmas zárásra számíthatunk, ugyanis négy pilótának is esélye van elhódítani a komoly elismeréssel járó DTM trófeát.

Pascal Wehrlein (Mercedes), Edoardo Mortara (Audi), Mattias Ekström (Audi), Bruno Spengler (BMW). E négy fiatalembernek van még esélye a bajnoki győzelemre az idei szezon véghajrájába érkezvén. A pontversenyben is ilyen sorrendben állnak, de Wehrlein-nak viszonylag megnyugtató előnye van, egészen pontosan 37 pont. A német ennek is köszönhetően ma a hivatalos sajtótájékoztatón elmondta, nem érez különösebb nyomást magán, hiszen félig meddig már meg van a cím, gyakorlatilag elég lesz neki pár pontot elcsípnie, és akár már a szombati futam után bajnok lehet. A Mercedes németje azonban külön örülne, ha vasárnap szerezné meg a végső győzelmet, ugyanis akkor ünnepli majd születésnapját, így nem is kaphatna jobb ajándékot a bajnoki cím bezsebelésénél. Wehrlein akkor már 21 éves lesz, de ha esetleg mégis vasárnap szerzi meg a címet és nem szombaton, akkor is ő lesz a DTM valaha volt legfiatalabb bajnoka, a jelenlegi rekordtartó ugyanis Marco Wittmann, aki tavaly 25 évesen érte el ezt a sikert. Belegondolni is hihetetlen, hogy Wehrleinnak ez már 20 évesen is sikerülhet! Persze nem lesz könnyű dolga, hiszen ismét ő versenyzik majd a legnehezebb autóval.

151016-wehrlein.jpg

De persze még semmi sincs veszve a három rivális számára sem. Persze ahogyan azt Edoardo Mortara is elmondta, komolyabb hibára vagy balszerencsére lenne szüksége Wehrlein oldaláról ahhoz, hogy elcsíphesse első DTM címét, de az olasz még bizakodó. Azt viszont hozzátette, hogy a Mercedes és fiatal pilótája ezt innen már csak elveszítheti. 

151013-mortara.jpg

Mattias Ekström-öt nem hívták meg a mai sajtótájékoztatóra, hiszen azon általában csak három versenyző szokott részt venni, és minden márkát egy pilóta képvisel az újságírók előtt. A svéd így nem mondhatta el gondolatait a "bajnoki döntővel" kapcsolatban, de érdemes megjegyeznünk, hogy mindössze egy ponttal van lemaradva Mortara mögött a tabellán, ennél fogva pedig neki sincs kevesebb esélye a cím elhódítására, mint márkatársának. Ha minden összejön számára a hétvégén, akkor a DTM veteránjaként is emlegetett Ekström már harmadik címét zsebelhetné be.

A negyedik bajnokesélyes Bruno Spengler hátránya viszont már tetemes, 46 pontos. Az ő győzelméhez az kéne, hogy mindhárom riválisa ne szerezzen, vagy alig szerezzen pontot a hátralévő két futamon, amire azért valljuk be, nem sok esély van. Éppen ezért a kanadai elsősorban dobogós helyezéseket tűzött ki célul a hétvégére, és nem is gondol igazán a bajnoki serlegre. Persze ha szombaton nyerni tudna, riválisaikat pedig tényleg komolyabb balszerencse érné, vasárnapra feltehetőleg Spengler hozzáállása is megváltozna. 

A bajnoki küzdelemnek a Hockenheimring ad majd otthont, a hagyományoknak köszönhetően ugyanis minden évben itt indul és itt is zárul a szezon. A pályára, melyen 2002-ben komolyabb átépítéseket hajtottak végre, rendszeresen visszatér a Forma-1 mezőnye is. Összességében az elmúlt évek tapasztalatai és statisztikái alapján a Mercedes volt itt a legeredményesebb, de idén az évadnyitó hétvégén az Audi nagyon gyorsnak bizonyult Hockenheimben. Persze azóta a szezonban eddig elért eredmények alapján kiosztásra kerültek különböző súlybüntetések is a sorozat szorosabbá tétele érdekében, így az ingolstadtiaknak ezúttal nehezebb dolguk lesz, de mindenképpen szükségük van egy újabb erős hétvégére, ha ki akarják hívni a Mercedest a végső győzelemért. 

hha_0.jpg

A program már kezdetét vette az első szabadedzéssel ma délután, holnap pedig reggel 9 órakor kezdetét veszi a második gyakorlás is. A szombati időmérő 11 óra 10 perckor, a futam pedig 13 óra 30 perckor kezdődik, és ne feledjék, akár már holnap is bajnokot avathatunk.

Fotók: DTM.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr507974287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása