A venezuelainak biztos szerződése van 2016-ra, ráadásul komoly támogatókkal is rendelkezik, de ő még mindig nem biztos benne, hogy jövőre ott lehet a rajtrácson.
A szingapúri nagydíj után jelentette be a Lotus Forma-1-es csapata, hogy Pastor Maldonado 2016-ban is az alakulatnál folytatja, ami azt jelenti, hogy a csapatot felvásárolni akaró Renault érkezése esetében is garantált a rajthoz állása. Az mondjuk érdekes, hogy miért kellett külön bejelentést tenni, mikor a venezuelainak még két évig érvényes jelenlegi szerződése...
A pilóta azonban még nem akar előre jósolgatni, és mikor jövőjéről kérdezték, csak annyit mondott: "Ki tudja, mi lesz még?". Maldonado elvileg attól tart, hogy valami félrecsúszhat a Renault-val való tárgyalások alatt, és akkor semmi sem biztos. Aggodalma onnan ered, hogy a tárgyalások igen elhúzódtak, és bár a Renault már megírta vásárlás iránti szándéknyilatkozatát, szerinte nem jó jel, hogy ilyen sokáig húzódik az ügy.
Az mindenesetre Maldonado nyilatkozatán is érződik, hogy akárcsak a teljes csapat, ő is alig várja már, hogy megkapják a gyári támogatást, ami nem csak versenyképesebbé tenné őket, de a jelenlegi helyzetet nézve meg is mentené a csapatot.
Fotó: Motorsport.com
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal