F1, FE - ALGERSUARI VISSZAVONUL, INNENTŐL A ZENÉVEL FOGLALKOZIK MAJD

f1-monaco-gp-2011-jaime-alguersuari-scuderia-toro-rosso.jpg

Jamie Algersuari, korábbi Forma-1-es és Formula E-pilóta bejelentette, végleg visszavonul az autóversenyzés világából, és mostantól csakis a zenével foglalkozik majd.

A spanyol pilóta még a Red Bull tehetségkutató programján keresztül debütált a 2009-es Magyar Nagydíjon, aztán a teljes 2010-es, valamint 2011-es szezont a bikások második számú együttesénél, a Toro Rossonál töltötte. Miután több tehetséges fiatal is felbukkant a Red Bull programjában, Algersuarit menesztették, aki ezután a 2014-ben elinduló elektromos autók bajnokságában húzott le egy szezont, de több versenyt is ki kellett hagynia az idényben. Algersuari még csak 25 éves, ezért furcsa is, miért vonul vissza ilyen fiatalon? A válasz igen egyszerű: Algersuari egyszerűen megunta a versenyzést, feltehetőleg a pályafutása alatt ért sorozatos csalódások miatt. Legutóbb a Formula E-ből egészségügyi okok miatt vonult ki, és nemrég úgy döntött, már nem is fog visszatérni a versenypályára, semmilyen formában sem. 

Madridi sajtótájékoztatóján azt is elárulta, új életet akart kezdeni, ezért is döntött a változás mellett. A spanyol mostantól a zenének szenteli életét, és folytatja DJ pályafutását, amit eddig az autósportok miatt csak korlátozottan tudott űzni. 

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr687877564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása