F1 - 2016-BAN VISSZATÉRHET A TÖRÖK NAGYDÍJ?!

f1-turkish-gp-2011-mark-webber-red-bull-racing-rb7.jpg

A rajongók számára örömteli hír látott napvilágot, miszerint az isztambuli pálya már jövőre helyet kaphat a versenynaptárban, amennyiben minden a tervek szerint alakul a Bernie Ecclestone és a helyi szervezők közötti tárgyalások folyamán.

A Török Nagydíj 2005-ben mutatkozott be a Forma-1-ben. Az Isztambul Park egészen 2011-ig látta vendégül a Száguldó Cirkusz mezőnyét. Azóta a pályán alig kerültek megrendezésre események, sőt a kihasználatlanság miatt nemrégiben már olyan pletykákról is hallhattunk, hogy autópiac nyílik a török versenypályán.

Azonban szerdán Bernie Ecclestone, a FOM elnöke és Vural Ak, a török pálya elnöke Londonban találkoztak, azonban Ak mindennek előtt kiemelte, hogy mindenképpen meg kell, hogy várják a választások végkimenetelét, valamint, hogy a kormány rábólintson a futam rendezésére. Az isztambuli aszfaltcsík decemberig húzhatja a döntését, amikor is a Nemzetközi Automobil Szövetség véglegesíti a 2016-os versenynaptárat, amelyben akár a török helyszín is szerepelhet.

Ak a török sajtónak elárulta, hogy már csak egyetlen szignó választja el Törökországot a nagy visszatéréstől. Korábban évi 13,5 millió dollárt fizettek a FOM-nak, amely messze a legalacsonyabb összeg volt. Azonban a török szervezők nem várnak arra, hogy az állam kinyissa a tárcáját, még a megnövekedett jogdíjak ellenére sem, ugyanis a jelentések szerint a török pálya abszolút készen áll arra, hogy újra ellátogasson a Forma-1 mezőnye.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr277776232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása