A német F1-insider jelentései szerint október végén megválik 70 alkalmazottjától, akik másnap a Ferrarinál fognak dolgozni.
Egy percig sem titkolja a Haas F1 Team és a Ferrari, hogy nagyon jó, szoros kapcsolatot ápolnak, a karosszériát leszámítva a debütáló csapat számára szinte mindent az olasz istálló fog biztosítani. Noha a technikai segélynyújtás miatt egy picit bele kellett nyúlni a regulákba. A Haas pedig a karosszériával kapcsolatban is feszegeti a határokat, ugyanis a fent említett német lap állítása szerint 70 ember dolgozik az amerikai istálló központjában a Ferrari részéről. A segítőkezeket az olasz istálló küldte Gene Haaséknak, hogy konkrétan megvalósíthassák a Ferrari jövő évi autójának egy "másolatát".
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabálykönyvében van egy olyan regula, amely kimondja, hogy egy adott csapat alkalmazottai nem dolgozhatnak egy másik istállónak is. A híresztelések szerint a Haas és a Ferrari talált egy kiskaput. A trükk a következő lehet: a Haas október utolsó napján felmond azon 70 dolgozónak, amely Dallara néven megépítették a karosszériát, másnap pedig már újra az olasz istálló tagjai lesznek.
A sajtóhírek arról is beszámolt, hogy ezzel a kapcsolattal a Ferrari és a Haas is egyaránt jól jár. Mégpedig úgy, hogy az olasz istálló majd kétszer annyi adatból dolgozhat a szélcsatornában, miután a Haas istálló információhalmaza is rendelkezésre fog állni, ezt pedig a saját előnyükre fordítják.
A riválisok a Mercedes és a Red Bull nyilván nem örülnek a friss fejleménynek, noha ők is próbálkoztak már valami hasonlóval. A csillagmárkás csapat a DTM-ben szereplő HWA-t, míg az energiaitalos gárda a GP2 mezőnyét színesítő Ardent juttatta volna ily módon az F1-be, és szövetkeztek volna egymással.
Fotó: motorsport.com
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.