F1 - A LOTUS ELHAGYHATTA SPÁT

f1-belgian-gp-2015-romain-grosjean-lotus-f1-e23.jpg

A Lotus végre valahára elhagyhatta Spa-Francorchampst.

Pic a belga hétvége előtti napokban megvádolta azzal a Lotust, hogy a 2014-es évben nem biztosították számára a szerződésben ígért tesztmennyiséget, így a volt Forma-1-es francia 800.000 eurós kártérítést követelt, és ha a Lotus ezt nem fizeti ki, akkor lefoglalják a csapat felszereléseit és autóit, a verseny leintése után a végrehajtók meg is jelentek. Arra is fény derült, hogy az enstone-iak még a Toyota kölni gyárának is tartoztak a szélcsatorna használatáért.

A francia Canal Plus csütörtökön beszámolt arról, miszerint a fekete-arany csapat elhagyhatta Belgiumot, miután Pic-kel kapcsolatban némi előrelépés történt, igaz, a probléma még nem oldódott meg teljesen. Szerencsére a következő állomás is Európában, egészen pontosan Monzában lesz, így a Lotus önerőből is oda tudott jutni.

Mindeközben a Lotus és a Renault biznisze is folyamatban van, az enstone-iak már várják azt, hogy közös nevezőre jusson a két fél, mivel ez jelentősen javítana az alakulat kétségbeejtő anyagi helyzetén.

Az Auto Hebdo szerint a francia gyártó részéről már meg is érkezett az első ajánlat: 7,5 millió eurót fizetnének régi csapatukért, míg a következő 10 évben a társtulajdonos Gerard Lopez 50 milliót kapna még. Ezen esetben a Renaulté lenne a többségi tulajdon a maga 60 %-val, míg Lopeznek maradna 30 és Alain Prostnak 10 %.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr827739104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása