F1 - BEADJA ECCLESTONE A DEREKÁT? JÖHETNEK AZ ÉLŐ STREAMES KÖZVETÍTÉSEK!

29d7d8eb00000578-3136468-image-a-2_1435085336084.jpg

Úgy néz ki, hogy Bernie Ecclestone beadja a derekát, és egy olyan dologra bólint rá, amit a Forma-1 szurkolóközössége már régóta vár.

Bernie Ecclestone már hosszú idők óta a Formula One Management elnöke. A kereskedelmi jogok tulajdonosa majdnem, hogy mindent megtehet, ami a médiával kapcsolatos.

A brit milliárdos kezében vannak a televíziós jogok, valamint az abból befolyó összegeket is ő kezeli. Ebből továbbra is jól megél Ecclestone, azonban lehet, hogy mostantól minden másképp lesz. Miután már egyre kevesebben hajlandóak a tévékészülékek elé ülni a Forma-1-es közvetítések végett ebben a pörgős, 21. századi világban, Ecclestonenak már évek óta lépnie kellett volna, de lehet, hogy most valóban eljön az ideje a drasztikus, ám pozitív változásnak.

A Forma-1 mindenható ura eddig nem akart élni az internet adta lehetőségekkel, emiatt az elmúlt években sokat romlott a megítélése, sőt, sokan épp emiatt akarták azt, hogy távozzon, mivel állításuk szerint miatta ennyire fejletlen a Forma-1 világa.

Főleg a fiatal drukkerek arra vannak kényszerítve, hogy a televízióból kövessék figyelemmel a Száguldó Cirkusz történéseit, holott ma már jóval nagyobb népszerűségnek örvendenek az okos telefonok, a tabletek, és a laptopok.

Az olasz Omnicorse adta hírül, miszerint a FOM már intenzíven gondolkozik az élő streames közvetítés bevetésén, amely azt jelentené, hogy a világon bárhonnan figyelemmel lehetne kísérni a Forma-1-et, amely például jó idő esetén nagy jelentőséggel bír, mivel akkor sokan hagyják el otthonukat. Ez pedig egy korszakújító változás lenne a már kissé régimódinak tartott Forma-1-es világban, amely létszükséglet a mai világban, ahol a modern technika egyre több fiatalt szippant be, és el a tévé elől.

A stream valószínűleg fizetős szolgáltatás lenne, de minden bizonnyal még így is nagy lenne az érdeklődés rá. A FOM számára pedig ez szintén plusz bevételt jelentene.

Fotó: Getty Images

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr407736210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása