Három hét szünet után visszatér a Száguldó Cirkusz, méghozzá a Hungaroringen, ahol a hétvégén kerül megrendezésre a 30. Magyar Nagydíj. Igaz, ez a jubileumi futam most a gyász jegyében fog eltelni Jules Bianchi tragikus halála miatt.
A pálya és a tudnivalók
A Forma-1 mezőnye a hétvégén a számunkra legkedvesebb pályára látogat el, a Mogyoród közelében található Hungaroringre. A magyarországi versenypálya 1986 óta a versenynaptár állandó része, most a jubileumi, 30. futam megrendezésére kerül sor.
A 4381 méter hosszú Hungaroring hiába tartozik az idei versenyszezon rövidebb versenypályák közé, mégis óriási kihívást és vele járó fizikai megterhelést jelent a pilóták számára. Nyomvonalában 14 kanyart helyeztek el, ebből 8 jobbos és 6 balos.
Annak lévén, hogy a mezőny általában július legvégén látogat el a mogyoródi versenyhelyszínre, a versenyzőknek számos problémával kell szembesülniük a nyári kánikulában. Ide nyugodtan felsorolhatjuk a gyors gumikopást, az üzemanyagszintre való fokozott ügyelést, és a műszaki hibák előfordulási lehetőségét.
A Hungaroring fő csapásvonalai:
- 1. kanyar: A célegyenesvégi féktáv azon kevés helyek egyike a Ringen, ahol előzni lehet. Azonban ahhoz, hogy szert tegyünk a pozíciónyerésre, némely tempófölény szükséges. Ahhoz pedig, hogy a támadó versenyző elérje ezt a számottevő tempófölényt, az utolsó, a 14-es kanyarból való, kiváló kigyorsítás elengedhetetlen, de még így sincs garancia a biztos előzésre, még DRS-sel sem.
- 2. kanyar: A kettes kanyar egy közepesen gyors balkanyar, amely a pálya egyik legnagyobb hibázási gócpontjának számít. Az is nehezítő tényező, hogy a kanyar pont a bejáratnál kezd lejteni, így már egy picit elmért féktáv elegendő ahhoz, hogy lecsússzunk az ideális versenyívről, ráadásul a 4-es kanyar kijáratáig a lendületnek is annyi.
- 4. kanyar: A 4-es kanyar, ismertebb nevén a Mansell óriási kihívást rejt önmagában, mivel ez a balos kanyar egy emelkedő tetején található, így a kanyarkijárat abszolút beláthatatlan, ennek köszönhetően pedig egy-egy versenyhétvége nem egyszer fordul elő, hogy valaki túlságosan is szélesre veszi a kijáratot. Ebből a 2013-as futamon kerekedett egy kisebb botrány kerekedett ki, mivel a pályának ezen a pontján a táv 50 %-a előtt egy briliáns manővert bemutatva, külső íven utasította maga mögé Felipe Massát. Azonban a lassításból kiderült, hogy a Lotus franciája centiméterekkel elhagyta a pályát, rácsúszva a rázókőre, így az FIA emiatt bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtotta, ami előtt (talán érthető módon) értetlenül állt a francia pilóta.
- 8-9-10. kanyar: Ezt a bal-jobb-bal kombinációt leginkább a silverstone-i Maggotts - Becketts - Chapel kanyarkomplexumához lehetne hasonlítani, csak jelen esetben ennek egy rövidebb és lassabb változatáról beszélünk. Itt szörnyen fontos a fokozott figyelem, mivel hiába nem olyan nagy a tempó, ebben a kombinációban egyik pillanatról a másikra átvinni az autót az aszfalt egyik oldaláról a másikra.
- 11. kanyar: Ha a 11-es kanyar szóba kerül, valószínűleg minden tapasztalt szurkolónak eszébe jut, hogy Jean Alesiról nevezték el, miután a francia Forma-1-es versenyzői pályafutása alatt egyszer csúnyán lebontotta itt az autóját. Ez egy meglehetősen kényes kanyar: a lehető legnagyobb tempóval kell elfordulni, minél kecsesebb íven. Könnyű itt hibázni, és ha túl nagy a hiba, akkor benne van a pakliban egy gumifallal való találkozás.
- 14. kanyar: Amire már pár sorral korábban céloztunk, ebből a kanyarból nagyon fontos a remek kigyorsítás, mivel ez a Hungaroring legutolsó kanyarja, ez vezet rá minket a rajt-célegyenesre. Többféle ívet is szoktak alkalmazni a pilóták, de a legelterjedtebb az, amikor rátapadunk a kanyar belső íven található kerékvetőre, ennek pedig az a velejárója, hogy igencsak megdolgoztatja a jobb láb izmait.
Az FIA idén is két DRS zónát jelölt ki a pályán, azonban mindössze egy mérési ponttal:
Mérési pont(ok) | Aktiválási pont(ok) | |
Első DRS-zóna | 5 méterrel a 14-es kanyar előtt |
130 méterrel a 14-es kanyar után |
Második DRS-zóna | 6 méterrel a 2-es kanyar után |
A pályán végrehajtott módosítások:
- Új drótkerítést került elhelyezésre az 1-es kanyar előtt, és az 5-ös kanyarban, mindkét esetben a pálya oldalán.
- A 6-os kanyarban lévő rázókőnek a magasságát csökkentették, amiatt, hogy minél kevesebb alkalommal emelkedjenek az autók a levegőbe.
- Egy "biztosító kötést" kapott 14-es kanyar bukóterében található gumifal.
A hétvégén az FIA munkáját negyedik versenybíróként Emmanuele Pirro fogja segíteni. Az olasz pilóta csupán három évet töltött a királykategóriában 1988 és 1991 között, ez idő alatt 40 versenyen vett részt a Scuderia Italia és a Benetton csapatok színeiben, legjobb helyezése egy 5. hely volt az 1989-es ausztrál megmérettetésről. Pirro a hosszútávú megbízhatósági versenyeken tudott igazán kibontakozni. Öt alkalommal (2000, 2001, 2002, 2006, 2007) nyerte meg a Le Mans-i 24 órást, mindemellett elsőként zárt a Daytona-i 24 órás és a Sebring-i 12 órás összecsapáson.
A csütörtöki sajtótájékoztató résztvevői (magyar idő szerint 16 órától): Romain Grosjean (Lotus), Nico Hulkenberg (Force India), Felipe Massa (Williams), Roberto Merhi (Marussia), Felipe Nasr (Sauber), Sergio Perez (Force India).
A pénteki sajtótájékoztató résztvevői (magyar idő szerint 17 órától): Yasuhisa Arai (Honda), Maurizio Arrivabene (Ferrari), Paul Hembery (Pirelli), Christian Horner (Red Bull), Franz Tost (Toro Rosso), Toto Wolff (Mercedes).
Egy kör a Hungaroringen:
2014. Magyar - időmérő (4.videó)Nico Rosberg 1. rajtkockát érő köre.
Posted by Legújabb F1 videók on 2014. július 26.
Pályainformációk
Pálya neve - Hungaroring
Versenyhétvége időpontja - Július 24-26.
Pályahossz - 4,381 km = 4381 m
Versenykörök száma - 70
Versenytáv - 306,67 km
Első futam - 1986
Körrekord - 1:19.071: M. Schumacher (Ferrari, 2004)
Esélylatolgató
A papírforma ismét Mercedes-sikert tartogat, az már nagyobb kérdés, hogy a Hungaroring-specialista Lewis Hamilton, vagy a győzni akaró Nico Rosberg lesz-e előrébb csapaton belül. Egy biztos, a tikkasztó hőség azt is lehetővé teszi, hogy alkalmasint a Ferrari labdába rúgjon győzelemért, habár vasárnapra a meteorológusok zivatarokkal és pár fokos lehűléssel kecsegtetnek minket. Egy biztos, ha az előbbi megvalósul, akkor egyben a Williams rémálma is, ugyanis már tavaly a szezonnyitón egyértelművé vált, hogy ha jön az eső, akkor a versenyképességüknek annyi.
A Magyar Nagydíj eddigi dobogósai, 1986-tól:
Év | 1. helyezett | 2. helyezett |
3. helyezett |
|||
2014 | Daniel Ricciardo | Red Bull | Fernando Alonso | Ferrari | Lewis Hamilton | Mercedes |
2013 | Lewis Hamilton | Mercedes | Kimi Raikkonen | Lotus | Sebastian Vettel | Red Bull |
2012 | Lewis Hamilton | McLaren | Kimi Raikkonen | Lotus | Romain Grosjean | Lotus |
2011 | Jenson Button | McLaren | Sebastian Vettel | Red Bull | Fernando Alonso | Ferrari |
2010 | Mark Webber | Red Bull | Fernando Alonso | Ferrari | Sebastian Vettel | Red Bull |
2009 | Lewis Hamilton | McLaren | Kimi Raikkonen | Ferrari | Mark Webber | Red Bull |
2008 | Heikki Kovalainen | McLaren | Timo Glock | Toyota | Kimi Raikkonen | Ferrari |
2007 | Lewis Hamilton | McLaren | Kimi Raikkonen | Ferrari | Nick Heidfeld | BMW Sauber |
2006 | Jenson Button | Honda | Pedro de la Rosa | McLaren | Nick Heidfeld | BMW Sauber |
2005 | Kimi Raikkonen | McLaren | Michael Schumacher | Ferrari | Ralf Schumacher | Toyota |
2004 | Michael Schumacher | Ferrari | Rubens Barrichello | Ferrari | Fernando Alonso | Renault |
2003 | Fernando Alonso | Renault | Kimi Raikkonen | McLaren | Juan Pablo Montoya | Williams |
2002 | Rubens Barrichello | Ferrari | Michael Schumacher | Ferrari | Ralf Schumacher | Williams |
2001 | Michael Schumacher | Ferrari | Rubens Barrichello | Ferrari | David Coulthard | McLaren |
2000 | Mika Hakkinen | McLaren | Michael Schumacher | Ferrari | David Coulthard | McLaren |
1999 | Mika Hakkinen | McLaren | David Coulthard | McLaren | Eddie Irvine | Ferrari |
1998 | Michael Schumacher | Ferrari | David Coulthard | McLaren | Jacques Villeneuve | Williams |
1997 | Jacques Villeneuve | Williams | Damon Hill | Arrows | Johnny Herbert | Sauber |
1996 | Jacques Villeneuve | Williams | Damon Hill | Williams | Jean Alesi | Benetton |
1995 | Damon Hill | Williams | David Coulthard | Williams | Gerhard Berger | Ferrari |
1994 | Michael Schumacher | Benetton | Damon Hill | Williams | Jos Verstappen | Benetton |
1993 | Damon Hill | Williams | Riccardo Patrese | Benetton | Gerhard Berger | Ferrari |
1992 | Ayrton Senna | McLaren | Nigel Mansell | Williams | Gerhard Berger | McLaren |
1991 | Ayrton Senna | McLaren | Nigel Mansell | Williams | Riccardo Patrese | Williams |
1990 | Thierry Boutsen | Williams | Ayrton Senna | McLaren | Nelson Piquet | Benetton |
1989 | Nigel Mansell | Ferrari | Ayrton Senna | McLaren | Thierry Boutsen | Williams |
1988 | Ayrton Senna | McLaren | Alain Prost | McLaren | Thierry Boutsen | Benetton |
1987 | Nelson Piquet | Williams | Ayrton Senna | Lotus | Alain Prost | McLaren |
1986 | Nelson Piquet | Williams | Ayrton Senna | Lotus | Nigel Mansell | Williams |
#CiaoJules
Véleményünk szerint most aligha lesz fontos a győztes kiléte, ugyanis mindenki érthető módon Jules Bianchival fog foglalkozni, hogy már sajnos nincs köztünk az ígéretes francia pilóta. A pilóták egyperces néma csenddel fognak megemlékezni a július 17-én éjszaka, Nizzában az égi versenypályára távozó Jules Bianchiról.
Számos szurkolói kezdeményezés indult a közösségi oldalakon a megemlékezés egyéb formáiról, és a szurkolók a tervek szerint a következőt fogják megvalósítani: akár a pályán fog tartózkodni, akár a televízió előtt fog ülni az illető rajongó, amikor a célegyenesbe fordul a 16. kör végén a versenyben vezető pilóta, álljon fel, vegye le a sapkát és a kalapot és bármi történjék, csendben nézze végig a 17. kört, és majd amikor az élen álló versenyző megkezdi a 18. kört, egy tapssal üzenjen Jules Bianchinak az égi versenypályára.
Ehhez a kezdeményezéshez a Braking News F1 nem akármilyen módon fog csatlakozni. Oldalunk a Magyar Nagydíj lévén az időmérő és a futam mellett mindhárom szabadedzésről is élőben fog tudósítani, a megszokott, szöveges formában. Élő szöveges közvetítéseink folyamán "szótlanok" maradunk mindhárom szabadedzés 17. percében, illetve a kvalifikáció folyamán is egy-egy percre "elnémulunk" minden 17. percben, azaz 14:17-kor, 14:34-kor és 14:51-kor. A futamon pedig a 17. körben úgyszintén szünetel a közvetítés, a 16. kör végén kiírjuk a #CiaoJules hashtaget, majd a 18. kör elején az "Ég veled, Jules!" üzenettel fogunk indítani.
Program:
2015. július 24., péntek
10:00 - 11:30 Első szabadedzés (TV: M4 Sport)
14:00 - 15:30 Második szabadedzés (TV: M4 Sport)
2015. július 25., szombat
11:00 - 12:00 Harmadik szabadedzés (TV: M4 Sport)
14:00 - 15:00 Időmérő edzés (TV: M4 Sport)
2015. július 26., vasárnap
14.00 - Futam (TV: M4 Sport)
Ismétlések időpontjai:
- Időmérő edzés: vasárnap, 01:45 (M4 Sport)
- Futam: vasárnap, 23:15 (M4 Sport)
Az összes Magyar Nagydíjjal kapcsolatos műsor az M4 Sporton:
A kommentátorállásban Szujó Zoltán és Wéber Gábor lesznek.
Ezúton minden kedves Olvasónknak jó szurkolást és kellemes szórakozást kíván a Braking News F1 csapata!
Fotó: F1 Fanatic, FIA, XPB Images, telesport.hu
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.