
A Citroen francia versenyzője, Yvan Muller szerezte meg a pole pozíciót a Slovakiaringen, miközben a Lada óriásit villantott, a Honda pedig (sajnos) pofára esett.
Magyar szemszögből tragikusra sikeredett a WTCC szlovák időmérőjének az első szakasza. Michelisz Norbert a 13., azaz az első kieső helyen búcsúzott a Q1-ben, míg a Lada súlyelőnyét ügyesen kihasználva bejutott a Q2-be. De nem Michelisz Norbi volt az egyedüli nagy név, aki számára hamar véget ért az időmérő, ugyanis a ROAL Chevrolet hollandja, Tom Coronel csak a 15., míg a gyári Honda portugálja, Tiago Monteiro csak a 17. leggyorsabb időt tudta összepakolni. A Q1-nek egy nagyobb meglepetése volt, az pedig a Camposnál ezen a hétvégén debütáló Mato Homolához fűződik, aki a 11. helyen jutott tovább.
A második szakaszban az újonc Homola jó eséllyel pályázott a fordított rajtrácsos pole-ra a szlovák drukkerek nagy örömére, ám a gigantikus meglepetés elmaradt. Viszont a Lada legjobb hétvégéit éli manapság, ugyanis hagyján, hogy Huff és Catsburg a három legjobb Citroen-pilóta mellett továbbjutott a Q3-ba, de az oroszok harmadik pilótája, Jaap Van Lagen a 10. lett, ami azt jelenti, hogy a holland rajtolhat az első helyről a második versenyen.
A Q3-ban az azonban egyértelmű volt, hogy a két Lada nem rúghat labdába a Citroenekkel, így a papírformának megfelelően Huff lett a negyedik, Catsburg pedig az ötödik. Előttük, csak egy hajszállal szerezte meg a harmadik pozíciót Sebastien Loeb. A nagy csata az első helyért ment: Yvan Muller és "Pechito" Lopez is nagyon jó kört rakott össze, utóbbi a középső szektor kifejezetten villámgyors volt, de végül a teljes körön alulmaradt, így Mulleré lett a pole a Slovakiaringen.
A kvalifikáció végeredménye:

Fotó: FIA WTCC
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal