WTCC - LOPEZ MEGÁLLÍTHATATLAN VOLT A MÁSODIK EDZÉSEN

704383-800x534.jpg

A második edzés kezdetére felszáradt a Zöld Pokol aszfaltja, aminek következtében José Mária Lopez visszabetonozta magát az első pozícióba. A Ladának úgy néz ki nagyon fekszik a Nordschleife és Michelisz Norbert is ott van első tízben.

A második edzésen már barátságosabb volt az időjárás, a pálya is felszáradt, ez pedig szépen megmutatkozott az időeredményeken. José Mária Lopez Citroenjét visszahozta az első helyre, ráadásul WTCC-s körrekordot állított fel a Nordschleifén 8:39.441-es köridejével.

A második pozíciót az utolsó percekben megkaparintó chevroletes Hugo Valente kevesebb, mint egy másodperccel maradt le az argentin mögött, ami arra adhat tanúbizonyságot, hogy Valente nagyon érzi a pályát. A franciát követte a maradék három gyári Citroen, Loeb - Muller - Ma sorrendben. Gabriele Tarquini a véghajrában veszélyeztette Lopez első helyét, ám a Honda a Citroenhez viszonyítva pocsék az utolsó szektorban, ennek betudhatóan csak hatodik lett.

A veterán olasz követte a Lada pilótái, Huff és van Lagen, akik úgy néz ki, nemcsak a nedves, hanem a száraz körülmények közt is egész jól megállják a helyüket, ráadásul az éveket kihagyó holland remekül tartja a lépést Huff-fal, a Lada ezt hiányolta Thompsontól és Kozlovskiytól. Az első tízet a privát Citroen volánja mögött szereplő Mehdi Bennani és a Zengő Motorsport magyar pilótája, Michelisz Norbert zárta.

A hétvége programja péntek este 18:15-kor folytatódik a kvalifikáció lebonyolításával.

A második szabadedzés végeredménye:

fp2_nordsch.jpg

Fotó: FIA WTCC, WTCC Blog (végeredmény)

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr657461862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása