
Az első futam beszámolója:
Kawasaki kettős győzelem született a Superbike első imolai futamán. A pole pozícióból a sérüléséből visszatérő, és eddig a hétvége során nagyszerű teljesítményt nyújtó Davide Giugliano indulhatott. Az olasz a rajtot követően meg tudta őrizni a vezető pozícióját. Eközben Rea megelőzte csapattársát, Sykesot és már a második helyen motorozott, de ezt nem hagyta annyiban Sykes és gyorsan vissza előzte a britet.
Nem sokkal később piros zászlóval kellett megszakítani a futamot: David Salom hatalmasat bukott, a pilóta nem tudta saját lábán elhagyni a pályát, emiatt az orvosi gárda hordágyon vitte el a mentőautóig. A futam leintése után kiderült a spanyol motoros bal csuklója eltört, valamint a bal vála több helyen is megzúzódott, így a második futamot is ki kell hagynia.
A 15 perces kényszerpihenő után újra felsorakozott a mezőny a rajtrácson. Ekkor a Sykes - Giugliano - Rea trió vezetett.
Rea bravúros előzéseket bemutatva az élre ugrott, és ezzel megszerezte idei hetedik győzelmét. A második helyen csapattársa, Tom Sykes ért célba. A harmadik helyen pedig a szintén óriásit motorozó Giugliano látta meg a kockás zászlót. Nem szabad megfeletkeznünk a magyar versenyzőkről sem, Tóth Imre a 15. helyen ért célba, mellyel pontot tudott szerezni; Rizmayer Gábor 16. lett.
A második futam beszámolója:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal