DTM - EKSTRÖM NYERTE AZ ESŐKÁOSZBA TORKOLLÓ MÁSODIK FUTAMOT
DTM 2015 Német Nagydíj (Hockenheimring I.), 2. futam

vlcsnap-2015-05-03-22h22m25s3.png

A Német Túraautó Bajnokság hockenheimi évadnyitójának második futamát fölényesen nyerte meg Mattias Ekström, az Audi svédje. Mögötte hatalmas káosz alakult ki, miután a futam harmadánál leszakadt az ég. 

A verseny még száraz pályán kezdődött. A rajtnál Rockenfeller bealudt, így visszaesett a 3. helyre, Ekström és Wittmann mögé. Az első körökben még a címvédő vezetett, de aztán a svéd egy nagyszerű előzéssel átvette az első helyet. Ezután sok említésre méltó történés nem volt egészen addig a pontig, amíg le nem szakadt az ég. Az eső rendkívül gyorsan érkezett, így a mezőny jelentős része egyből kiállt esőgumikért. Mindössze négyen, Ekström, Molina, Da Costa és Scheider maradtak tovább kint slickeken, de ez a taktika nem vált be, így hátrébb estek a mezőnyben. Ekström pedig kiállása után elvesztette a vezető pozíciót márkatársával, Mortarával szemben.

A kétszeres bajnok a futam után elismerte, hiba volt a részéről, hogy nem hajtott ki időben a bokszba: "Igen, az az egy kör már nem kellett volna. Nagyon nehéz volt a pályán tartani az autót a slickeken, vesztettem is egy kis időt." Nem kellett azonban, csupán pár kör, amíg a svéd klasszis felzárkózott az olasz mögé, és ismét egy nagyszerű manővert végrehajtva találhatta magát újra az élen. Ezután már senki sem tudta őt utolérni, a futam végére majdnem 10 másodperces előnyt autózott ki Mortarával szemben. Ekström nagyon örült pályafutása 20. DTM győzelmének: "Az autót nagyszerű volt vezetni, szeretem is ezeket a körülményeket. Minden egyes kört élveztem!"

vlcsnap-2015-05-03-22h23m08s52.pngEkström átszeli a célvonalat, és megnyeri a versenyt

A nap versenyzője kérdés nélkül Gary Paffett, aki ugyan 8. lett a kvalifikáción, de a hátsó szárny szabályellenessége miatt (akárcsak az első futamon) az utolsó rajthelyre száműzték. A versenyen azonban nagyszerűen taktikázott a brit és csapat, mert pont a megfelelő körben jött ki esőgumikra váltani, így a 8. helyen találta magát a kiállások után. Innentől jött a Paffett-show, 2005 bajnoka ugyanis a rendkívül nehéz körülmények között rengeteg eszelős manővert hajtott végre, feljőve egészen a 3., dobogót érő helyig.

Paffett a futam után nem is találta a szavakat: "Hihetetlenül boldog vagyok. Feljönni a 23. helyről a 3.-ra, elképesztő, el se hiszem. Nem is tudom, mit mondjak. A srácok vétettek egy hibát az időmérőn, ezért hátrasoroltak, de aztán a futamon nagyszerű döntést hoztak, mikor a legjobb pillanatban hívtak ki az esőgumikért." Paffett dolgát egyébként valószínűleg az is segítette, hogy a Mercedes abszolút az esőre játszott a beállításokkal. Ez abból is látható, hogy az összes stuttgarti autóval versenyző pilóta nagyon jó tempót diktált, miután elkezdett esni.

vlcsnap-2015-05-03-22h21m48s152.pngPaffett akcióban: itt épp Wittmannt előzi a 4. helyért. A brit ezután Tomczyk-ot is elkapta, melynek köszönhetően dobogóra állhatott.

Érdekes eset történt Lucas Auerrel, aki még a rajtprocedúra előtti installációs körökben a stadionrésznél elfékezte magát, és a sóderágyban kötött ki. Az osztrák újonc autója túlságosan megsérült, így nem tudott részt venni a futamon.

A pole-ból induló Rockenfeller végül csalódást keltő versenyt futott, és csupán 5. lett, ráadásul a végén még majdnem Wickens is megelőzte őt. 

Az összetettet mai győzelmével Mattias Ekström vezeti, de a pontverseny állása rendkívül szoros az évadnyitó két fordulója után:

vlcsnap-2015-05-03-22h15m27s153.png

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr747427978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása