WSR - VAXIVIERE NYERTE AZ ESŐTÁNCOT A MÁSODIK FUTAMON!
WSR 2015 Aragóniai Nagydíj, második futam

Közvetlen hivatkozás a képhez

A Lotus színeiben versenyző Matthieu Vaxiviere nyerte a Renault Világsorozat második aragóniai futamát, melyet esős körülmények között rendeztek meg. Nyck de Vries lett a második, és Oliver Rowland a harmadik.

Változtak a körülmények Aragóniában. A tegnapi napon még ragyogó napsütésben körözhetek a pilóták, a mai napon viszont már esős körülmények között kellett helyt állniuk a versenyzőknek.

A mezőny a Safety Car mögül rajtolt el,a rajtbalesetek elkerülése végett. A biztonsági autó mögül De Vries, Vaxiviere, Rowland sorrendben rajtolhattak el. Több mint 10 perc Safety Car mögötti autózás után úgy döntött a versenybíróság, hogy a viadalt piros zászlóval szakítják félbe.

20 perc várakozás után újra elrajtolhatott a mezőny, igaz, még mindig csak a biztonsági autó mögött körözhettek. A bokszutcából rajtolhattak el kisebb nehézséggel, mivel a második helyről rajtoló Vaxiviere autója lefulladt a többieknek pedig ki kellett kerülnie Lotust. A francia később vissza tudta venni rajtpozícióját. Időközben az idő is elkezdet javulni, a nap is elő bújt a felhők mögül. A biztonsági autó elhagyta a pályát ekkor még 20 perc + 1 kör volt hátra a versenyből.

Mindenki simán eltudott rajtolni különösebb incidens nélkül, majd megindult a bokszutcai élet is: a mezőny nagy része kiment kerékcserére a bokszba, ezzel megkezdődött a taktikai csata is. Latifi és Van Buuren között hatalmas csata alakult ki, valamint nevető harmadikként megérkezett Celis is. Az élen eközben De Vries tovább növelte az előnyét, azonban az utolsó körökben hatalmas csata alakult ki az első helyért közte és Vaxiviere között. Matthieu Vaxiviere az utolsó pillanatban előzte meg a holland pilótát, így ő nyerte meg a futamot. A második helyen Nyck de Vries végzett, a harmadik helyen Rowlandet intette le a kockás zászló. A World Series by Renault következő helyszíne, Monaco lesz a május 23-i hétvégén.

A második futam végeredménye:

Fotó: Twitter

Csáti Anna

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr447400420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása