SBK - SYKES ÉS DAVIES NYERTE AZ ELSŐ KÉT EDZÉST ASSENBEN!
SBK 2015 Holland Nagydíj, 1-2. szabadedzés

A Superbike negyedik állomásának első két szabadedzést a kawasakis Tom Sykes és a ducatis Chaz Davies nyerte.

Első szabadedzés:

A Superbike idei szezonjának negyedik versenyhétvégéjéhez érkezett. Meglepetésre a Honda-motorok jobb teljesítményt nyújtottak, mint eddig. Az első szabadedzésen a hazai pályán versenyző Van der Mark a második legjobb köridőt tudta motorozni a Hondával. Az első szabadedzést Tom Sykes nyerte a holland előtt, a hondás mögött pedig a harmadik Chaz Davies lett. A TOP10-et az Aprilia versenyzője, Jordi Torres zárta. A magyar fiúknak nehezen indult ez a hétvége is, Rizmayer Gábor a 21., míg Tóth Imre épp, hogy teljesíteni tudta a 107%-os limitidőt, ezért a 23. lett.

Az első szabadedzés teljes végeredménye ezen a linken elérhető.

 


Második szabadedzés:

A második szabadedzésen Sykes és Davies váltogatta egymást az első helyen, végül Daviesnek az utolsó pillanatban sikerült egy tökéletes kört összeraknia, így maga mögé tudta utasítani Sykesot. A harmadik pozíciót Jonathan Rea foglalta el. A hazai versenyző Van der Marknak most csak az ötödik helyre volt elegendő az ideje. Az egész délutáni edzés során remekelt Leon Camier, teljesítménye a tizedik helyre volt elég. A magyarok az első edzéshez hasonlóan szerepeltek, Rizmayer Gábor a 21., Tóth Imre a 24. lett.

A második szabadedzés teljes végeredménye ezen a linken elérhető.

Fotó: WorldSBK.com

Csáti Anna

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr717376872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása