Sikeresen átment a Nemzetiközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi vizsgálatain a McLaren-Honda spanyol pilótája, Fernando Alonso és a Williams Martini Racing finn versenyzője, Valtteri Bottas, akik így részt vehetnek a hétvégén sorra kerülő Maláj Nagydíjon.
Pozitív végeredménnyel zárult az Ausztrál Nagydíjról egészségügyi ingatagságul miatt eltiltott két versenyző, Fernando Alonso és Valtteri Bottas orvosi vizsgálata.
A kétszeres világbajnok Alonso még február 22-én, a barcelonai tesztsorozat negyedik napjának féltávjánál szenvedett agyrázkódással és emlékezetzavarral járó balesetet. Ezzel a spanyol számára véget ért az előszezoni gyakorlás, sőt orvosai tanácsára elővigyázatosságból az Ausztrál Nagydíjat is elmulasztotta, el sem utazott az Albert Parkba a spanyol. Vasárnap a Cambridge-i Egyetemi Kórházban az FIA által kijelölt orvosok alapos vizsgálatot végezték a 33 éves pilótán, a vizsgálat eredményei pedig lehetővé tették, hogy a McLaren-pilóta elutazzon Kuala Lumpurba. Majd csütörtökön az FIA kötelező orvosi vizsgálatán is ott kellett lennie Alonsónak. A főorvos Jean-Charles Piette pedig mindent rendben talált, így zöld utat adott a spanyolnak, akinek a 2007-es Brazil Nagydíj óta ez lesz az első versenyhétvégéje a McLarennel.
2005 és 2006 világbajnoka mellett a finn Valtteri Bottas is visszatér. A Williams pilótájának a háta sérült meg a melbourne-i időmérő edzés folyamán, ezen egészségügyi problémák miatt az FIA eltiltotta versenytől. A finn Indonéziában próbált helyrejönni, ami sikerült is. Az FIA Sepangban pedig jóváhagyta, hogy Bottas versenyezzen a hétvégén.
Bottas és Alonso visszatérése mellett a Manoré is elég valószínűnek tűnik, már amennyiben hihetünk a csapat állításának, és autóikat pályára küldi Roberto Merhivel és Will Stevensszel a volánnál. Amennyiben a sereghajtó is ott lesz az aszfaltcsíkon, teljes az idei mezőny.
Fotó: XPB Images, F1 Fanatic, Autosport.com
Kováts Olivér
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.