F1 - ÚJ STRATÉGÁT IGAZOLT A FERRARI

Nem értek véget a folytonos átszervezések a Ferrarinál. Ezúttal az olasz csapat egy új stratégával próbálja segíteni a két pilóta, Sebastian Vettel és Kimi Raikkonen munkáját. Az új szakember a Speedweek jelentése szerint már Malajziában munkába áll.

Akkor esett szó utoljára a Ferrari jelenlegi stratégiai szakemberéről, Neil Martinról, amikor Maranellóból komoly vérfrissítések történtek. A hírek szerint távozhat a stratéga, akit a 2010-es Abu Dhabi Nagydíjon elkövetett banális taktikai hiba után szerződtették. Most a legfrissebb hírek szerint új stratégiai mérnökkel erősített a maranellói alakulat, a spanyol Inaki Ruedával. Rueda egykor a Lotusnál és jogelődjénél, a Renaultnál tevékenykedett. 2008-ban és 2009-ban már dolgozott együtt Alonsóval, 2010-ben Kubica munkáját segítette, később pedig Kimi Raikkonenét.

A Speedweek jelentés szerint a Scuderia Ferrari egy másik spanyol mérnököt, Daniele Casanovát is leigazolta az enstone-i csapattól. Casanova anno a Toyota és a Red Bull csapatánál is dolgozott, a Lotusnál pedig versenyautó teljesítményhatékonyságának a felelős szakembere volt.

Rueda és Casanova érkezésének köze lehet James Allisonhoz, aki szintén nemrégiben lett tagja az olasz istállónak, és ő is a Lotustól igazolt át, ráadásul ezen két mérnökkel van közös múltja is.

Rueda a Speedweek információi alapján már a hétvégi Maláj Nagydíjon ott lehet a csapattal.

Fotó: F1 Fanatic

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr307304508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása