F1, WEC - CHILTON A WEC-BE IGAZOLT!

Váratlan bejelentést tett a Nissan LMP1-es csapata, miszerint az ex-Forma-1-es Max Chilton az ő színeikben fog rajthoz állni a WEC-ben.

Max Chilton az előző két évben a Forma-1-ben versenyzett a mezőny végében, azonban ennek ellenére felhívta magára a figyelmet azzal, hogy debütáló szezonjában az összes futamon célba ért. Vélhetően ez a fajta megbízhatóság győzhette meg a Nissan Nismo vezetőit, amikor a brit pilótát igazolták le, aki ennek köszönhetően a Nissan LMP1-es projektjének a tagja lesz.

A márka két gépet fog indítani a teljes szezonban az Endurance Világbajnokságon, míg Le Mansban még egy autóval rajthoz állnak. Chilton a mezőny állandó tagja lesz, azonban a Nissan azt még nem erősítette meg, hogy hat pilótájuk miképpen fog eloszlani a két autó között. Max Chilton, Marc Gené, Michael Krumm, Jann Mandenborough, Olivier Pla és Henry Tinckell alkotja a japán márka felállását.

A Nissan egyébként megerősítette a Le Mans-i futamra szánt plusz egy autó pilótáit Alex Buncombe, Tsugio Matsuda és Lucas Ordonez személyében.

„Megtiszteltetés számomra az, hogy egy ilyen tekintélyes csapat, mint a Nissan révén csatlakozhatok ehhez az évről évre növekvő sorozathoz. A Le Mans-t mindig nagyszerű élmény követni, azáltal pedig egy álom vált valóra számomra, hogy egy gyári csapatnál versenyezhetek. A célom mindig az volt, hogy a legmagasabb szinten versenyezzek, és a Nissan GT-R LM Nismo technológiája ugyanolyan lenyűgöző, mint egy Formula-1-es autóé.” - nyilatkozta Chilton.

Mindemellett Chilton más szériában is érdekelt. A Carlinnak segít az IndyLights-ban való felkészülésben, s jövőre már ő is teljes szezont teljesít majd az IndyCar-ban.

Fotó: Nissan Nismo

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr867235457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása