F1 - WOLFF IS VEZETNI FOGJA A WILLIAMST BARCELONÁBAN MASSA ÉS BOTTAS MELLETT

Hetedik csapatként a Williams is megerősítette a barcelonai tesztbeosztását. A katalán pályán nem csak a két versenyző, Felipe Massa és Valtteri Bottas, hanem a tesztversenyző Susie Wolff is lehetőséget kap az FW37-es tesztelésére.

A Williams az első teszten, Jerezben jól szerepelt, ott volt a mezőny első felében, ráadásul a megbízhatósággal is csak kevés alkalommal volt probléma. Igaz, a pilóták egy kicsit csalódottak voltak, de ebben közrejátszhatott a visszafogott tempó.

A grove-i csapat már korábban is pedzegette, hogy Susie Wolff is lehetőséget fog kapni a barcelonai teszt folyamán. A csapat azonban megerősítette, hogy a tavalyi Német Nagydíj első szabadedzése után most csütörtökön, a barcelonai kollektív teszt első napján fogja vezetni a nagy múlttal rendelkező istálló autóját. Pénteken Valtteri Bottas, szombaton Felipe Massa ül autóba, míg vasárnap kettéosztják a tesztnapot a Williamsnél, hogy az állandó pilótáik ne kerüljenek hátrányba egymással szemben, így délelőtt Massa, délután Bottas gurulhat pályára.

Így már csak a Force India és a Lotus adós a bejelentéssel.

Az első barcelonai teszt beosztása:

Csapat Autó Február 19. Február 20. Február 21. Február 22.
Mercedes W06 Hybrid Lewis Hamilton Nico Rosberg Lewis Hamilton Nico Rosberg
Red Bull RB11 Daniel Ricciardo Daniel Ricciardo Daniil Kvyat Daniil Kvyat
Williams FW37 Susie Wolff Valtteri Bottas Felipe Massa Felipe Massa / 
Valtteri Bottas
Ferrari SF15-T Kimi Raikkonen Kimi Raikkonen Sebastian Vettel Sebastian Vettel
McLaren MP4-30 Jenson Button Jenson Button Fernando Alonso Fernando Alonso
Force India VJM07
Toro Rosso STR10 Max Verstappen Carlos Sainz Jr. Max Verstappen Carlos Sainz Jr.
Lotus E23 Hybrid
Sauber C34 Felipe Nasr Marcus Ericsson Marcus Ericsson Felipe Nasr


Fotó: Motorsport.com

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr427183835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása