WTCR - HOMOLA IS A TÚRAAUTÓ VILÁGKUPÁBAN INDUL

2017-2017_rustavi_friday---70_mato_homola_14.jpg

Csütörtökön délelőtt bejelentették Mat'o Homolát, mint a DG Sport Compétition másik versenyzőjét.

Két nappal ezelőtt érkezett a megerősítés annak kapcsán, hogy a DG Sport Compétition két Peugeot 308 TCR autóval fog rajthoz állni a WTCC és a TCR egyesülése révén létrejött Túraautó Világkupában, a csapat egyik versenyzője pedig az egyfordulós TCR Europe Trophy 2017-es győztese, Aurélien Comte lesz.

Csütörtökön a délelőtti órákban pedig kiderült, hogy a belgák másik versenyzője Mat'o Homola lesz - a 23 éves szlovák így kommentálta a bejelentés hírét: "Elképesztően izgatott vagyok az új kihívás miatt, és nagyon örülök annak, hogy továbbra is a DG Sport Compétition színeiben versenyezhetek. Ismerem a csapatot, és nagyon tapasztaltak, keményen dolgoznak, és hozzám hasonlóan motivációt éreznek aziránt, hogy remek eredményeket érjenek el. Már volt lehetőségem tesztelni az új Peugeot 308 TCR-t, és túlszárnyalta az elképzeléseimet: jó a kezelhetősége és erős a motorja. Izgatottsággal tölt el az együttműködésünk a Peugeot Sporttal, amely remek munkát végzett az autó fejlesztésével. Hiszem, hogy remek csomagunk van ahhoz, hogy versenyeket nyerhessünk."

"Igazán örülök annak, hogy megújíthatjuk a szerződést Mat'o-val, és szeretném megköszönni neki, amiért bízik bennünk. Tavaly a csapat méltányolta a profizmusát, a lelkesedését és a hatalmas motivációját. Ő egy harcos, egy győztes, egy igazi autóversenyző! Biztosak vagyunk abban, hogy vele, Aurélien Comte-tal és a Peugeot 308 TCR-ral mindenünk megvan ahhoz, hogy kiváló eredményeket szerezhessünk a WTCR-ben" - nyilatkozta a DG Sport Compétition csapatfőnöke, Christian Juspin.

2017-2017_buriram_saturday---pommery_pole_position_7.jpg

Homola 2012-ben mutatkozott be a nemzetközi túraautózás világában, megvetve lábát a Túraautó Európa-kupában, ahol majdnem négy évét töltött el saját csapata színeiben - legjobban a 2013-as és a 2014-es évet zárta, amikor is az összetettben a második lett. 2015-ben egy hétvége erejéig rajthoz állt a WTCC-ben is: a Campos Racing TC1-es Chevrolet Cruze-jával teljesítette a szlovák versenyeket.

A TCR Nemzetközi Szériába 2016-ban igazolt, első szezonját a magyar B3 Racing-nél és egy SEAT Leónnal húzta le. A szlovák versenyző az ötödik pozícióban fejezte be a szezont 175 ponttal és egy futamgyőzelemmel, amelyet az oscherslebeni pályán szerzett. Tavaly pedig már a belga DG Sport csapat színeit képviselte Marcello Lotti bajnokságában: második szezonjában az egyéni pontversenyt 80 ponttal a 11. helyen zárta, legjobb eredményei között pedig három pole pozíciót és két második helyet említhetünk. Mat'o Homola emellett a TCR Benelux szériában rajthoz állt a belga versenyhétvégén, amelynek során az egyik futamot meg is nyerte.

A WTCR 2018-as szezonja az április 7-8-i rajtol majd el Marokkóban, míg a hungaroringi víkendre április 28-án és 29-én kerül sor. 

Így fest az eddigi bejelentések alapján a WTCR 2018-as mezőnye:

Csapat

Autó

Versenyzők

ALL-INKL.COM Münnich Motorsport

Honda Civic Type-R TCR

Yann Ehrlacher, Esteban Guerrieri

Boutsen Ginion Racing

Honda Civic Type-R TCR

Tiago Monteiro, Tom Coronel

BRC Racing Team

Hyundai i30 N TCR

Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini

Campos Racing

SEAT León CUPRA TCR

John Filippi, Pepe Oriola, ???

Comtoyou Racing

Audi RS3 LMS

Denis Dupont, Aurélien Panis, Nathanaël Berthon, Frédéric Vervisch

DG Sport Compétition

PEUGEOT 308TCR

Aurélien Comte, Mat'o Homola

Romeo Ferraris

Alfa Romeo Giulietta TCR

???, ???

Sébastien Loeb Racing

Volkswagen Golf GTI TCR

Mehdi Bennani, Rob Huff

Team WRT

Audi RS3 LMS

Jean-Karl Vernay, Gordon Shedden

Yvan Muller Racing

Hyundai i30 N TCR

Thed Björk, Yvan Muller 


Fotó:
TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2613740720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása