F2 - OLASZ FUTAMGYŐZELEM, BETLIZŐ BAJNOKASPIRÁNSOK A MONZAI ESŐKÁOSZBAN
Forma-2 2017: Monza, 1. futam

_56i8240_4275753.jpg

Noha tisztában vagyunk vele, hogy a Forma-2-ben az unalmas futam olyan ritka, mint a fehér holló, de a monzai főverseny minden elképzelést felül tudott múlni. Eső, drámák, utolsó körös ütközés, s még a futamgyőzelem sorsa is egy büntetéssel dőlt el.

Azok után, hogy szombaton Monzában a GP3 időmérőjét törölték és a Porsche programját is csonkították; a Forma-1-es harmadik szabadedzésből csak 16 percet tartottak meg, az időmérő lebonyolítása pedig összesen három és fél órát vette igénybe, az eredetileg kitűzött időponthoz képest majd' két és fél órával később pályára gördülhetett a Forma-2 mezőnye.

Eredetileg 30 körös volt a versenytáv, ám a rendkívül nedves pálya miatt alapvetően több felvezető kört megtettek. Hat kör után jött volna az állórajtos ceremónia, de visszalőtték az indulást, ugyanis a Trident frissen igazolt amerikaija, Santino Ferrucci a rajtrácson ragadt.

De egy újabb felvezető kör után kezdetét vehette a 23 körösre rövidült verseny. A pole-ból induló Matsushita a piros lámpák kialvását követően beragadt egy kicsit, így Nyck de Vries a Racing Engineering gépével már a célegyenes féktávja előtt át tudta venni a vezetést. Azonban nem sokon múlt az, hogy lássunk egy nagyobb balesetet az első sikánban: Artem Markelov, a Russian Time orosz pilótája túl rövid féktávot akart venni, s ezzel kis híján eltalálta De Vries-t és Matsushitát - végül mind a hárman átvágták a Rettifilo-sikánt annak érdekében, hogy elkerüljék az ütközést. Az élmezőnyből kétség kívül Charles Leclerc produkálta: a Prema bajnoki éllovasa a Curva Grande kanyarból harmadikként jött ki úgy, hogy a hetedik helyről vághatott neki a versenynek.

FIA Formula 2 Monza 2017 Race1 Start First 5 Laps

FIA Formula 2 Monza 2017 Race1 Start First 5 Laps

A Roggia-sikánban újabb felfordulás történt: összezárt Roberto Merhi (Rapax), Artem Markelov (Russian Time), valamint Alexander Albon (ART Grand Prix), amelynek eredményeként utóbbi megpördült.

Leclerc pedig már az első körben vérszemet kapott, és a Parabolicában kívülről autózta körbe Matsushitát, átvéve tőle a második pozíciót. Így egy kör után De Vries-t Leclerc, Matsushita, Louis Deletraz, Merhi, Oliver Rowland, Ghiotto, Nicholas Latifi és Fuoco követte.

Deletraz nem örülhetett sokáig a negyedik helynek, mivel rövidesen a csapattárs Merhi és a DAMS-os Rowland is elment mellette. Közben az élen Leclerc néhány leggyorsabb körrel próbált közelebb lopózni De Vries-hez, ám nem tudott támadási pozícióba kerülni. Ellenben Rowland néhány komolyabb támadást követően sikerrel járt Merhivel szemben, majd a brit Matsushitának sem kegyelmezett a 7. körben, aki mellett Ghiotto is el tudott menni az Ascarinál.

Noha Leclerc egyértelműen gyorsabb volt, mint De Vries, de a monacói rendre elbaltázta a Rettifilo-sikánt, így a hollandnak mindig volt egy 1.5 másodperc körüli előnye. Nemsokára sor került a bokszkiállásokra, ám az sem tudta összekeverni a szálakat: De Vries Leclerc előtt maradt, a harmadik pozícióban pedig Rowland jött ki.

Öt körrel a vége előtt újabb drámai fordulat történt a versenyben: a bajnoki címre még esélyes Rowland autójáról leesett a bal hátsó kerék a Lesmo-kanyar előtt, így ki kellett állnia a versenyből. A félreparkolt autó és az elszabadult kerék miatt jött a biztonsági autót.

FIA Formula 2 Championship 2017. Race 1 Autodromo Nazionale Monza. Amazing Battle for Win

Uploaded by CrashRacing2 on 2017-09-02.

Majd két körrel a vége előtt újra a zöld zászló lépett érvénybe. Az újraindításnál Leclerc meg akarta támadni De Vries-t, ám elfékezte magát a célegyenes végén, így a szervizúton átvágta a sikánt. Sportszerű ember lévén vissza akarta adni a pozíciót De Vries-re, csak közben megjött rájuk a Russian Time versenyzője, Luca Ghiotto - az olasz pedig nevető harmadikként elhúzott De Vries és Leclerc mellett!

Az utolsó körben De Vries a célegyenes végén meg akarta előzni Ghiottót - meg is lett volna a pozíció, ám a Russian Time-versenyző elrontotta a féktávot, így keresztülszánkázott a sikánon. A Curva Grandéban újabb dráma történt: összeakadt De Vries és a mellé érő Leclerc! A versenyt szinte végig vezető holland és a monacói listavezető így visszaesett a mezőny végére, Ghiotto pedig visszavette a vezetést.

A Russian Time versenyző, Luca Ghiotto aztán minden gond nélkül teljesítette az utolsó kört, így olasz győzelem született a monzai főversenyen. Azonban nem örülhetett sokáig az elsőségnek, ugyanis órákkal a leintés után a sikán átvágásáért kapott egy 5 másodperces büntetést, így a második helyen célba érő Antonio Fuoco ölébe hullott a győzelem - első sikerét aratta az F2-ben a premás olasz!

_t9i0752_4275785.jpg

Matsushita pedig a pole-ját a dobogó második fokára váltotta be, s Latifi lett a harmadik. Ghiottót negyedikként rangsorolták, a pályafutása második legerősebb eredményét elérő Sean Gelael, valamint a spái sprintfutamon diadalmaskodó Sergio Sette Camara előtt. A TOP-10-et Deletraz, Malja, Markelov és King tette teljessé, így a bajnokság első három helyezettje közül csak Markelov tudott pontokat szerezni, ő is csak kettőt. Albon lett volna eredetileg az ötödik, ám a stewardok 10 másodperces büntetéssel sújtották az ART Grand Prix versenyzőjét, amiért az utolsó körben ütközött Norman Natóval.

Leclerc és De Vries a 17-18. helyen értek célba - utóbbi a versenybíráktól kapott egy 20 szekundumos büntetést, azt jelezve, hogy a holland volt a hibás az ütközéséért az utolsó kör legelején.

Vasárnap 10 óra 15 perctől fogják megrendezni a sprintversenyt, amelyen Gustav Malja indulhat majd a pole pozícióból.

S idevágó hír, hogy miután a Forma-2-esek viadala is este 19 óra 30 perc magasságában ért véget, a GP3-asok főfutamát áthalasztották ma 8 óra 50 percre, míg a sprintversenyt az idő szűke miatt törölték.

A főverseny végeredménye:

f2_2017_monza_1_futam.jpg

Fotó: FIA Formula 2 Media / Zak Mauger

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9512799710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása