TCR - TASSI VEZETÉSÉVEL KETTŐS M1RA-GYŐZELEM A HUNGARORINGI ELSŐ FUTAMON!
TCR 2017, Hungaroring: 1. futam

img_5097_2.jpg

Megvan a harmadik kettős győzelme a M1RA-istállónak: pályafutása első győzelmét szerezte a TCR-ben Tassi Attila, mögötte Michelisz lett a második és Vernay a harmadik.

Sok izgalmat ugyan nem, de nagyon szép magyar sikereket hozott a 9:10-kor rajtoló első hungaroringi futam, ugyanis a M1RA-istálló az eredményes időmérős szereplését kettős győzelemre tudta váltani! Noha Michelisz Norbi indult a pole pozícióból vendégpilótaként, aki mellett már az első körben elment a bajnokságra esélyes csapattársa, az indulás utáni métereken Jean-Karl Vernay-t "legyorsuló" Tassi Attilát, akinek onnantól kezdve már csak annyi dolga volt, hogy a hátralévő 14 kört hiba nélkül teljesítse.

Ez sikerült is a #9-es számú Honda 18 esztendős pilótájának, aminek köszönhetően megszerezte pályafutása legelső győzelmét a TCR Nemzetközi Szériában a hazai szurkolók nagy-nagy örömére. Michelisz Norbert pedig Jean-Karl Vernay-t feltartóztatva bejött másodiknak, így csapata a bajnokságban megszerezte a harmadik kettős győzelmét, a monzai első és a salzburgringi második verseny után.

img_5143_2.jpg

Roberto Colciago sajnos a pluszsúlyok miatt nem tudta tartani a tempót a csapattársaival, de azért behozta a harmadik M1RA-Hondát a negyedik helyre, mögötte a Lukoil Craft-Bamboo három SEAT-ja zárt, Oriola - Lloyd - Nash felállásban. A WestCoast Racing kettős pontszerzést könyvelhetett el, mivel Giacomo Altoé a 8., Gianni Morbidelli pedig a 9. lett. Az utolsó pontszerző pozíciót a mezőny végéről indult Mat'o Homola csípte el a DG Sport Compétition Opeljával, miután a 12. körben a 2-es kanyarban maga mögé utasította a GE-Force-Alfa Romeo grúz versenyzőjét, Davit Kajaia-t.

Ami a többi magyar pilótát illeti, egyik sem ment bele felesleges kockázatba. A zengősök közül Nagy Dani a 15. lett, Ficza Feri a 16. helyen hozta be a célba a KIA-t, György Anett a 19., Tóth Csaba pedig a 20. pozícióban zárt. A Team Unicorse Alfa Romeójával Jedlóczky L. Márk a 17. helyen végzett első futamán. Bernula István sajnos nem tudott elindulni a Botka Rally Team KIA-jával.

Ugyanakkor több nagyobb név is eléggé csehül zárt, mint például a hétvégét megelőzően a bajnokságot vezető Stefano Comini, aki a 12. helyen célba érve nullázott a Comtoyou-Audival. Így pedig a bajnokság élén is módosult a sorrend: Colciago ugrott az élre a maga 135 pontjával, 132 egységgel rendelkező Vernay, a 126 pontos Tassi, valamint a 125 pontot számláló Comini előtt.

A második versenyt magyar idő szerint délután 13 órától fogják megrendezni.

Az első futam végeredménye

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6812603311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása