39 éves újonc érkezik a WTCR-be

Szabadkártyával vesz részt a túraautó-világkupa hungaroringi fordulóján az olasz TCR-széria korábbi bajnoka, Nicola Baldan.

nicola-baldan.jpg

Egészen a negyedik fordulóig kellett várnia arra a 2021-es szezonban, hogy szabadkártyás versenyzővel bővüljön a WTCR mezőnye. Mint az a bajnokság sajtóirodájának pénteki közleményéből kiderült, Nicola Baldan révén háromautósra hízik a Target Competition felállása, a 39 éves versenyző – akárcsak a Bäckman-testvérek – egy Hyundai Elantra N TCR volánja mögé ülhet.

„Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzem, mit is érzek most pontosan” – mondta Baldan, aki a Hungaroringen ejti meg bemutatkozását a sorozatban. – „Gyerekkorom óta erről álmodtam, ez volt a végső célom teljes pályafutásom során. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, hiszen ki kell ismernem az autót és a pályát is, ezek a srácok pedig nagyon gyorsak! Sok mindent kell tanulnom, és intenzíven együtt fogok dolgozni a csapattal, hogy kihozzuk a maximumot a lehetőségből.”

„Szórakoztató lesz, ugyanakkor tudom, hogy amennyire csak lehet a Hyundai-jal, szeretnék versenyképes lenni” – folytatta a TCR Italy 2017-es bajnoka, köszönetet mondva támogatóinak, külön kiemelve édesapját, Sergiót. „Mindig ott volt mellettem, és ő volt az első támogatóm a 2018-as balesetem után. Senki más nem biztatott úgy, hogy üljek vissza a volán mögé, mint ő.”

Baldan idén is az olasz TCR-esek mezőnyében fut teljes szezont, két hétvégével az idény vége előtt a harmadik a bajnokságban, 31 pont a hátrány a finn Antti Burival szemben, rajta kívül az ex-WTCR-es Kevin Ceccon áll még előtte a tabellán. Szabadkártyás státuszából kifolyólag pontokat nem szerez az eredményével, ezen túlmenően 10 kilogrammos extra kompenzációs súlyt pakolnak az autójába a sportszabályzatban foglaltaknak megfelelően.

Habár a közlemény nem tett róla említést, az Eurosport oldalán azt írják, hogy az egykor a M1RA-nál is megfordult olasz versenyző később egy második hétvégére is visszatérne, amennyiben új időpontot kap az előző hónap végéről elhalasztott adriai esemény, míg jövőre már teljes évet menne a bajnokságban.

Fotó: WTCR sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5316658988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása