Még a 2021-es szezon felénél sem járunk, a német sajtónak köszönhetően máris fény derült egy-két részletre a 2022-es menetrend kapcsán.
Habár még az idei szezon – főleg annak második fele – kapcsán is hemzsegnek a kérdőjelek, az Auto Motor und Sport máris tudni véli, hogyan indulhat a 2022-es év a Formula–1-ben. A német portál szerint két előszezoni tesztet is tartanak a csapatok kérésére, miután az idei szezont megelőzően csupán három napjuk maradt a „felkészülésre”.
Sajtóértesülések szerint az új autók érkezése előtt Barcelonában, majd Bahreinben is tesztelhet a mezőny. Előbbi helyszínen február 23-25. között mutatkozik be a pályán az új éra, míg a második háromnapos gyakorlásra március 11-13. között kerül majd sor. A megszokottnál hosszabb, kéthetes szünetben lehetőség nyílik az adatok elemzésére, és a folytatás is rendhagyónak ígérkezik.
Annyira, hogy még a szabályokon is változtatni kell, mivel a bahreini szezonnyitót március 20-án tervezik rendezni, csakhogy a Sportszabályzat 8.5a cikkelye – jelen formájában – kimondja, hogy legalább tíz napnak kell eltelnie a teszt utolsó napja és az első verseny között. Szünet nélkül folytatódna az idény a sivatagi nyitány után, a második versenynek ugyanis Szaúd-Arábia adna otthont, az idén bemutatkozó dzsiddai pályára március 27-én látogatna el tehát a mezőny.
Emellett egy harmadik verseny időpontjára is fény derült: Ausztriában július 10-én versenyezhet a Formula–1, már el is kezdték árusítani a jegyeket, melyekre 15%-os kedvezménnyel lehet lecsapni az early bird-akció keretében.
Még a tesztek kapcsán arra is kitér a német forrás, hogy azért is kulcsfontosságú, hogy a meleg szahíri pályán is tesztel a bajnokság, hogy a Pirelli reprezentatív adatokat gyűjthet az új, 18 colos gumikról. Mint az elmúlt évek időjárása alapján ismert, Barcelonában ezt nem lehetne garantálni, mivel ott februárban meglehetősen alacsonyak a hőmérsékletek. A gumibeszállítónak emellett arra is lehetősége adódik a szabályok értelmében, hogy az egyik tesztnapon mesterségesen fellocsolt pályán köröztesse a mezőnyt, tesztelve az új esőgumikat.
Fenntartásokkal kell még kezelni ugyanakkor ezeket a sajtóértesüléseket, hiszen a koronavírus-járvány terjedésének mérséklődése, lecsillapodása nem jósolható meg előre. Már az idei évre is rekordhosszúságú versenynaptárban reménykedett az F1, a számítások viszont még hónapokkal az évad kezdete előtt megdőltek az országonként egyelőre meglehetősen változó egészségügyi helyzet miatt.
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.