Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.
A Swift Cup Europe tavalyi megnyerésével Tim Gábor már a hatodik bajnoki trófeáját gyűjtötte be. A vanyarci születésű pilóta idén a bajnoki cím megvédésére készül.
A Swift Cup Europe a 2020-as szezonjában Tim Gábor 14 futamból hetet megnyert és szinte az összes futamon dobogóra állt, végül a záróhétvégén, a Hungaroringen biztosította be az Európa-Kupa bajnoki címet. Ezzel már a hatodik bajnoki trófeáját vehette át.
„A tél folyamán természetesen agyaltunk, hogyan tudnánk feljebb lépni, de hamar beláttuk, nincsen olyan támogatói hátterünk, hogy ebben komolyan hihessünk. A pandémia kellős közepén a legtöbb cég nemhogy reklámozni, támogatni nem tud, életben kell maradniuk. Sokszor a csodára vársz, egyszer megcsörren a telefon, de persze erre nem lehet építeni. Hamar meghoztuk a döntést, maradunk az FIA Swift Cup Europe bajnokságban, mely szerintem jelenleg a legjobb márkakupa Európa ezen régiójában!” – foglalta össze Tim a téli történéseket.
A 2021-es szezonban a sorozat több helyszínre látogat el, Ausztriában, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon is összecsapnak a pilóták. Nemcsak a versenyek száma nő, egyre többen érkeznek a bajnokságba, ami komoly kihívást jelent majd.
„Figyeltük a közösségi médiát és láttuk, hogy 2021-ben még erősebb lesz a mezőny. Ez komoly motiváció. Tavaly főként az osztrák pilótákkal viaskodtam, de 2021-ben szerintem olyan visszatérő magyar pilóták is lesznek, akik komoly kihívást jelentenek majd. Ez jó. Ugyan nem állunk jól, ami a támogatói hátteret jelenti, de bízunk benne, hogy ott leszünk a rajtrácson április 15-17-én a Hungaroringen, és ha a pandémiás szorítás csökken a cégeken, akkor újabb támogatók állnak mögénk, vagy térnek vissza hozzánk év közben!” – tekintett előre bizakodva a 29 éves versenyző.
Tim a tavalyi bajnok autójával versenyezne idén is, a GFS Racing Team technikai segítségével és a Full Auto SE színeiben. A legtöbb versenyt a jelek szerint – főleg az év első felében – zárt kapuk mögött rendezik meg, de ahogy tavaly, idén is élő online közvetítésben lehet majd követni az eseményeket.
A Swift Cup Europe 2021-es versenynaptára:
- április 15-17.: Hungaroring (Mogyoród, Magyarország)
- május 21-23.: Red Bull Ring (Spielberg, Ausztria)
- június 11-13.: Salzburgring (Salzburg, Ausztria)
- július 2-4.: Poznań (Poznań, Lengyelország)
- augusztus 13-15.: Slovakiaring (Diósförgepatony, Szlovákia)
- szeptember 3-5.: Brno Circuit (Brno, Csehország)
Fotó: Tim Gábor Média
Forrás: Bende Imre / Tim Gábor Média
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.