F1: Kútba esett Hülkenberg terve

Sajtóértesülések szerint amennyiben nem robbant volna be a koronavírus-járvány harmadik hulláma, Nico Hülkenberg Jacques Villeneuve-vel versenyzett volna az átalakult DTM-ben.

gp2010_102120_u5i3891-large_1.jpg

Alexander Albon és Christian Klien személyében egykori F1-es pilóták is rajthoz állnak idén a német túraautó-bajnokságban, a GT3-éra első évében, de két nagyobb név megjelenését is rebesgették. A Motorsport.com úgy tudja, Nico Hülkenberg és Jacques Villeneuve is a DTM-be készült idén, ám a projekt meghiúsult. Mindketten egy svájci befektetőcsoport támogatásával, egy-egy Lamborghini Huracánnal versenyzett volna, a befektetők azonban visszakoztak, amint elindul a járvány harmadik hulláma több európai országban is.

Ez újabb gazdasági visszaesést jelent(het), a befektetőcsoport viszont a pályaszéli vendéglátóegységekből és VIP-belépőkből finanszírozta volna a projektet, ezt viszont különösképpen megnehezítette volna, ha a hullámzó járványhelyzet miatt idén is jórészt zárt kapus versenyeket kell haladni. Annyira előrehaladott állapotában tartott már a program, hogy a Lamborghinivel kétéves szerződést írták alá két Huracánról, annak tartalékalkatrészeiről és mérnöki hátteréről.

„Számomra az idei év arról szól, hogy a Formula–1 közelében maradok, és hogy kihasználjam a lehetőséget, ha adódik. Fél szemmel pedig már 2022-re tekintek előre, hogy van-e még valami, van-e esélyem a visszatérésre” – nyilatkozta a szakportálnak a 33 éves pilóta, aki a legutóbbi értesülések szerint az Aston Martin és a Mercedes tartalékversenyzője is lehet az idén, miután tavaly többször is eredményesen beugrott előbbi jogelődjénél, a Racing Pointnál.

Fotó: Racing Point F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3916459368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása