Az éj leple alatt a japánok bemutatták a 2021-re szánt, új szabályok szerinti autóját, a GR010 Hybridet.
Sarkalatos változásokkal rajtol el 2021-ben az endurance-világbajnokság szezonja, hiszen az LMP1-es kategória búcsúzásával megjelenik a Le Mans Hypercar géposztály. Ennek szabályaihoz igazodva a Toyota csütörtökön éjfélkor lerántotta a leplet hiperautójáról, a GR010 Hybridről. 3,5 literes belső égésű motorja számottevően nagyobb, mint elődjében, az TS050 Hybridben, amiben még a 2,4 literes, V6-os erőforrás üzemelt.
A szabályváltozások értelmében azonban legfeljebb 670 lóerősek lehetnek az új erőforrások, melyre az elsőtengelyes hibridrendszer még 268 lóerővel segíthet rá. Ami az autó küllemét illeti, a színvilágban nincs változás, továbbra is a Gazoo Racingre jellemző fehér, fekete, piros kombinációból áll a dizájn.
Számottevően nagyobb a GR010 elődjénél: 25 centiméterrel hosszabb, 10 centiméterrel szélesebb és ugyanennyivel magasabb. Jelentős hízókúrán is átesett a Toyota WEC-modellje, a korábbi 878 helyett 1040 kilogrammot nyom. A szabályok csak egyetlen aerodinamikai konfiguráció használatát teszik lehetővé, akár magas, akár alacsony leszorítóerőjű pályákon, jellemzőit egy állítható hátsó szárny módosítja. A maximális leszorítóerő és a minimális ellenállás értékét az LMH előírásai szabják meg.
A Toyota már korábban megerősítette, hogy változatlan versenyzői felállással vág neki 2021-nek, vagyis a regnáló világbajnokok, Mike Conway, Kobajasi Kamui és José Maria Lopez vezetik a 7-es autót, a 8-as egységet pedig Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Nakadzsima Kazuki alkotják. A Mercedes Formula–E-versenyzője, Nyck de Vries teszt- és tartalékversenyzőként marad a csapat kötelékében, a japánok közleménye azonban nem tesz említést Jamasita Kenta sorsáról.
Fotó: Toyota Gazoo Racing
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.