Normális szezonra tervez idén az MNASZ

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke szerint a szervezet felkészülten várja a 2021-es idényt. Minden nehézség ellenére számolnak hazai és nemzetközi versenyekkel, és szeretnék, ha a nézők is visszatérhetnének a lelátókra.

img_6207.JPG

Szerdán az MTI-nek nyilatkozott az MNASZ elnöke; Oláh Gyárfás elmondása szerint a szervezet normális idényre készül 2021-ben, ugyanakkor hozzátette, a vírushelyzet miatt „az élet átírhatja a terveket”. „Tavaly már bizonyítottuk, hogy egy világjárvány közepette, soha nem látott nehézségekkel megküzdve is szinte teljes versenyszezont tudunk lebonyolítani, a nemzetközi futamokon pedig a legmagasabb szintű szakmai segítséget nyújtotta az MNASZ, ez az idén sem lesz másképp” – mondta.

A sportvezető szerint jelentős előrelépés lenne, ha a WTCR, a kamion-Eb és a rali-Eb magyarországi fordulóján nézők is jelen lehetnének. Kijelentette, hogy a Magyar Nemzeti Automobil Szövetség igyekszik a lehető legtöbb segítséget megadni a versenyzőknek és a csapatoknak, hogy az idén rendezendő eseményeken minél többen rajthoz állhassanak.

A távirati irodának nyilatkozva elmondta továbbá,

  • kiemelendő, hogy Magyarország a nehézségek ellenére sem maradt autósportos siker nélkül, hiszen 2020-ban ifj. Érdi Tibor harmadik Európa-bajnoki címét nyert az ERC2-ben,
  • idén hét fordulót terveznek az ORB-n, a Mikulás-rali tartalékeseményként szerepel az év végén, a szezon a március végi Salgó-ralival kezdődik a jelenlegi tervek szerint,
  • a 2020-as rali-ob végeredménye továbbra sem végleges, a jelen állás alapján Hadik András és Kertész Krisztián kettőse a tavalyi országos bajnok – egy másik felülvizsgálati kérelem elbírálására viszont még várni kell, de már ezen a héten döntés születhet ennek kapcsán.

Fotó: Kováts Olivér / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8616387260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása