Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.
Gyors, trükkös… – röviden így lehet összefoglalni az Opel Dakar Team negyedik napját, ugyanakkor csütörtökön vár az egyik legnehezebb nap Szalayékra a Dakaron.
Nagy átlagsebességű, az autókat sem kímélő szakasszal folytatódott a 2021-es Dakar, amelyet eddig inkább a technikás pályák jellemeztek. Az élmezőny majdnem elérte a 130 km/órás átlagsebességet (!), és bár az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László autójában a szakasz elején eltört a jobb első rugó, még így is majdnem meglett a 100 km/órás átlag. Ez a sivatagban, a dűnéken, de még a köveken sem számít alacsonynak. A magyar páros a 49. helyen ért célba ezen a napon.
„Ma egy 337 kilométeres pályát jelöltek ki számunkra a rendezők, mégis nagyon hosszúra nyúlt a nap, mert nagyon sok volt az összekötő szakasz: csak este értünk a táborba” – mondta Szalay Balázs. – „A szakasz gyors volt, és mi még gyorsabbak is lehettünk volna rajta, ha rögtön az elején nem törik el az jobb első gátlóban a rugó, attól kezdve ugyanis megszűnt a rugózás azon az oldalon, és folyamatosan figyelnem kellett, hogy ne üssön le az eleje. A pálya nagy része gyors volt, homokos, néhol sziklás, de volt benne egy körülbelül húsz kilométeres dűnesor is, amit nagyon élveztünk. Alapvetően jó kis Dakar-nap volt.”
Az Opel Grandland X navigátora, Bunkoczi László is a nagy átlagsebességet emelte ki, amely miatt tavaly érte némi kritika a szervezőket, akik igyekeztek is változtatni – eddig a napig sikerrel egyébként. „Nagyon nagy volt ma az átlagsebesség, az utóbbi napokon nem volt erre példa. Még a végéről indulva is tudtunk majd százas átlagot jönni, ami nem egészséges, szerintem, de a lényeg, hogy itt vagyunk. A hírek szerint a holnapi nap az egyik legnehezebb az idei Dakaron, úgyhogy remélem, a fiúk megszögelik az autót, és holnap még világosban célba tudunk érni.”
A mezőny csütörtökön Rijádból indulva egy 456 (!) kilométeres mért szakaszt teljesít Al Qaisumahba menet.
43. DAKAR RALI – 4. szakasz, Vadi ad-Davaszir–Rijád (össztáv: 856 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 337 km).
- Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:35:59, 2. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 11 másodperc hátrány, 3. Lategan, Cummings (dél-afrikai, Toyota Hilux) 1:30 p. h., …49. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 49:32 p. h.
- Motorosok: 1. Joan Barreda (spanyol, Honda) 2:46:50, 2. Branch (botswanai, Yamaha) 5:57 p. h., 3. Sanders (ausztrál, KTM) 6:09 p h., …33. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 30:56 p. h., …76. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 1:44:35 ó. h.
- Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilgiz Ahmecianov (orosz, Kamaz) 2:58:47, 2. Karginov, Mokejev, Leonov (orosz, Kamaz) 10 mp h., 3. Visneuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 14 mp. h., …13. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 24:35 p. h.
Fotó: Opel Dakar Team
Forrás: Opel Dakar Team
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.