A Williams magyar rendszertechnikusa, Jánvári Zsolt szerint jövőre már a versenyeken is lesz látszata annak, hogy a csapatnál tulajdonosváltás történt.
Az MTI tudósítása szerint még péntek este, az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta Jánvári Zsolt, hogy a tulajdonosváltást követően az alkalmazottak kimondottan érezték annak jótékony hatását, hogy a csapatnál stabil a pénzügyi háttér. Mint ismeretes, augusztusban az egyesült államokbeli Dorilton Capital vásárolta meg az istállót.
„Részleteket ugyan nem mondhatok, de nagyon remélem, hogy a következő szezonban annak már a versenyeken is lesz látszata” – nyilatkozta Jánvári, aki közel öt éve dolgozik már a Formula–1-ben, a Haasnál tett rövid kitérőtől eltekintve a Williamsnél.
Jánvári a pandémia miatt rendhagyó szezonról azt mondta, rendkívül embert próbáló volt számukra, hogy hat hónap alatt 17 versenyt kellett megcsinálniuk, benne nagyon sok dupla-tripla hétvégével, illetve a szezon zárása különösen fárasztó lett, amikor a legutolsó részben négy hét alatt három versenyt és egy tesztet tudtak le egyhuzamban.
A járványhelyzet miatt meghozott szigorú szabályokkal kapcsolatban kifejtette: minden másnap tesztelték őket, és az első mintaadás ugyanolyan kellemetlen volt, mint a pár napja adott 65. Hangsúlyozta: a rendezők az izolációra is kiemelten figyeltek az egész szezon során, hogy a legnagyobb biztonságot nyújtsák a résztvevőknek.
A vb-szezon nagyobb részében a versenyeket üres lelátók előtt rendezték, és ahol mégis lehettek szurkolók, ott is csupán korlátozott számban. Jánvári elmondta: szürreális dolog volt üres lelátók előtt versenyezni. „Nézők nélkül ez a sport sem ugyanaz, mint nézőkkel. Nagyon megéreztük a hiányukat. Rossz érzés úgy kimenni és versenyezni a pályán, hogy az embereket nem tudjuk közel engedni, de az egészségügyi biztonság miatt ez idén szükségessé vált. Reménykedünk benne, hogy jövőre lazább lesz” – mondta.
A szakember röviden kitért George Russellre, a Williams pilótájára, aki egy verseny erejéig – a december eleji Szahíri Nagydíjon – a koronavírusos hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont helyettesítette, és biztató edzések, valamint időmérőt követően úgy lett kilencedik a Mercedesszel, hogy a futamon defekt hátráltatta a jobb eredmény elérésében.
„Persze, sokat mesélt, miután visszatért közénk, de nem szakmai dolgokról, hanem inkább a másik csapat felépítésével kapcsolatban árult el részleteket. Érthetően a Mercedesből nehezen ült vissza a Williamsbe, de azokból az információkból és adatokból, amiket megosztott a csapat tagjaival, szerintem a jövőt illetően tudnak építkezni” – mondta.
Fotó: Williams Racing
Forrás: MTI
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.