Már nem kell sokat várni arra, hogy megtudjuk, ki lett a Michelisz Norbert utódját kereső, hosszú hónapokon át tartó kiválasztási folyamat győztese.
Tavasszal tucatszámra nézhettük a szimulátorversenyeket, minekutána a koronavírus-járvány első hullámára az autósport is bezárkózott. A M1RA és a mogyoródi aszfaltcsík által szervezett online sorozata, a Hungaroring E-Sport Bajnokság azonban kivételes volt közülük, nem véletlenül volt a RaceRoom történetének legsikeresebb nemzeti bajnoksága (összesen 4467-en vettek részt a selejtezőkön, közülük 39-en jutottak be legalább egy fordulóra), hiszen volt tétje: mégpedig az, hogy ki lesz Michelisz Norbert következő utódja. Az ötfordulós e-sport-bajnokság első öt helyezettje juthatott tovább a következő körbe, ahol a #nextMICHELISZ program keretében elméleti és fizikai felmérésen vehetett részt a világkupagyőztes versenyző csapatának szervezésében. A kiválasztás folyamatában Michelisz is részt vette.
„Amikor tavaly Malajziában megnyertem a WTCR-t, újra láttam magam előtt a tizenöt évvel korábbi önmagamat. Akkoriban a pécsi albérletben sokszor az egyetemi előadások helyett is szimulátoroztam, pedig már kezdtem lemondani a gyerekkori álmomról, hogy egy nap igazi versenyautót vezessek” – nyilatkozta Michelisz az utódja keresése kapcsán. – „Egy éve nemcsak a bajnoki trófea, hanem felelősség is került a kezembe, hogy megpróbáljak visszaadni valamit a közegnek, amelyből én is indultam. Személyes ügyként vágtam bele a szimulátoros tehetségkutatóba a tavasszal, a legjobbakat pedig világszínvonalú, motorsport-specifikus fizikai, pszichológiai és mentális tesztnek vetettük alá, amelynek a végén kétfajta versenyautóban kellett bizonyítaniuk a Hungaroringen. Így találtuk meg a győztest” – tért ki a kiválasztás folyamatára.
Néhány pillanatkép a kiválasztás folyamatáról.
Napok óta pedig titokzatos, visszaszámlálás jellegű posztok árasztják el a M1RA Facebook-oldalát, a csapat keddi közleményében elárulta, hogy szombaton 17:30-kor, a Sport 1-en egy dokumentumfilmből derül ki, ki lett a kiválasztott Báldi Gergő, Nagy Dávid, Pinczés Ádám, Csuti Zoltán és Leitner Norbert ötöséből, azaz kiből válhat igazi autóversenyző 2021-ben, aki a M1RA színeiben vehet részt egy gyorsasági bajnokságban – hogy melyikben, azt majd később közösen dönti el a csapat és Michelisz. Aki esetleg lemarad a premierről, 20:00-tól a M1RA és Michelisz Norbert Facebook-oldalán is megtekinthető lesz a dokumentumfilm.
„Nem az volt a célunk, hogy azt válasszuk ki, aki jelenleg a leggyorsabb, mert az csak pillanatnyi állapot. Azt kerestük, hogy ki az, akivel a legmesszebbre juthatunk hosszú távon. Azt gondolom, hogy a kiválasztottnak van esélye arra, hogy hasonló karriert fusson be, mint én, vagy akár még jobbat is” – tette hozzá Michelisz.
Fotó: Gregory Lenormand / DPPI (FIA WTCR Media), M1RA Motorsport
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.