F1: Így húzná ki a csávából Albont a Red Bull

A hétvégi Brit Nagydíjtól új versenymérnökkel dolgozik együtt a Red Bull-os ülése megtartásáért küzdő Alexander Albon.

ap-24n8kuxvh2111_news.jpg

Tavalyi előléptetésekor igencsak ígéretesnek tűnt, idén azonban jócskán elmarad Max Verstappentől Alexander Albon, így könnyen a jelenlegi Alpha Tauri-s páros, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat sorsára juthat a Red Bullnál. Pontokban egyelőre nem annyira szembetűnő a különbség, egy körön és versenytempóban, a köridők alapján viszont már annál szignifikánsabb.

Albon önerőből nem bír megküzdeni az RB16-os különböző szeszélyeivel, ezért a hétvégi Brit Nagydíjra már Mark Webber és Daniel Ricciardo korábbi versenymérnökével, Simon Rennie-vel fog felkészülni. Rennie már hosszú évek óta tagja a Red Bull családjának, Daniel Ricciardo renault-s átigazolásakor döntött úgy, hogy inkább a csapat Milton Keynes-i főhadiszállásán dolgozna tovább.

ap-1wq66frtd2111_news_1.jpg

A thai-brit pilóta eddigi versenymérnöke, Mike Lugg továbbra is a csapatnál marad, csak ezúttal ő fog feladatokat kapni a bázison.

„Csapatként nem indult igazán ideálisan az idei év, de leszámítva a kieséseket, elég szépen gyűjtögettük a pontokat” – nyilatkozta az első silverstone-i hétvége előtt Albon, utalva a csapat szezon eleji dupla betlijére. – „Úgy gondolom, s mint az már elhangzott, ez az autó csak javulhat, pozitív érzéseim vannak vele kapcsolatban.”

„Tudjuk, mik azok a területek, amiken dolgoznunk kell, az pedig, hogy Silverstone következik a naptárban, jó hír, mert közel van a gyárhoz. Remélhetőleg jó eredményekkel tudunk itt zárni, a csapat mindig jól szerepelt, ráadásul én is szeretem ezt a pályát” – tette hozzá a bajnoki összetett ötödik helyén álló versenyző.

ap-24p72uru92111_news.jpg

Hogy mennyire inog Albon helye, jó kérdés, állítólag ugyanis az megmentheti őt, hogy a Red Bull 51 százalékban thai tulajdonban van, ugyanakkor van még egy tényező, ami még akár ezt is felülírhatja: Sebastian Vettel levegőben lógó jövője. A négyszeres világbajnokot 2020 végeztével elküldi a Ferrari, így visszatérhetne korábbi csapatához, ahol sorra nyerte a bajnoki címeit 2010 és 2013 között.

A csapat részéről, a csapatról ezzel kapcsolatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, sajtóértesülések jelentek meg, továbbá az is előfordulhat, hogy Vettel igent mond Lawrence Stroll (állítólagos) ajánlatára, amivel 2021-től az Aston Martin gyári csapatához (mostani Racing Pointhoz) kerülne.

via Motorsport.com

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6316082534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása