Rali: Turánék nyerték az ORB-idénynyitót

A tavaly novemberben Nyíregyházán Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László kettős nyerte a vasárnap Salgótarjánban és környékén rendezett Salgó-ralit, az országos bajnokság idénynyitó futamát.

turan_motorsport_4.jpg

A Shell Helix Ultra csapata, a Turán-Bagaméri páros az ötödik gyorsasági szakasz során vette át a vezetést, és aztán minden etapon távolodni tudott az üldözőktől, így végül közel másfél perces előnnyel diadalmaskodott. Turánék mögött a címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor páros végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a Velenczei Ádám, Szőke Tamás duó állhatott fel.

A Salgó-rali a Közép-európai Zóna Kupa (CEZ) versenye is volt egyben, így csaknem 200 versenyautóból álló nemzetközi mezőny gyűlt össze az egynapos viadalon, amelynek ünnepélyes rajtceremóniáját szombaton este a helyszínen tekintette meg Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke. Az országos bajnokság augusztus közepén a Miskolc-ralival folytatódik.

A Salgó-rali végeredménye (121,29 km, a dobogósok):

  1. Turán Frigyes, Bagaméri László (VW Polo GTI R5) 1:18:27.4 óra
  2. Vincze Ferenc, Bacigal Igor (Skoda Fabia Rally2 EVO) 1:19.4 perc hátrány
  3. Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5 EVO) 1:25.8 p h.

Fotó: Just Creative

Forrás: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4516037928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása