Fontos szabályváltozásra derült fény a DTM-ben

Elszólta magát az Audi, így kiderült, hogy 2020-ban tilos lesz csapatutasításokat alkalmazni a német túraautó-bajnokságban.

a198689_medium.jpg

A napokban futja előszezoni tesztjét a Nürburgringen a DTM mezőnye (erről majd a későbbiekben írunk), míg maga a szezon augusztus elején, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban rajtol el. A bajnokság jövője kétségkívül homályos, az év végén ugyanis az Audi is olajra lép, az viszont már biztos, hogy idén már nem alkalmazhatnak csapatutasításokat a DTM-ben a megmaradt gyártók, vagyis az a kettő, az Audi és a BMW.

Dieter Gass, az Audi motorsportfőnöke elárulta, hogy erről már tavaly megegyeztek:

„Megegyeztünk az ITR-ral [a DTM promótere – szerk.] és a versenytársunkkal, így idén nem lesznek csapatutasítások. Ez volt Gerhard Berger [volt F1-es csapatfőnök, jelenleg az ITR elnöke – szerk.] kívánsága” – erősítette meg Gass a Motorsport.com-nak.

„Beszéltünk már erről” – felelt arra a kérdésre, miképpen tudja betartani majd a szabályt a DTM. – „Természetesen mindenekelőtt az Audi AG érdekeit kell védenem, ugyanakkor arra is támaszkodnom kell, hogy ez megfelelően fog működni. Ez olyasvalami, amit amúgy roppant nehéz ellenőrizni. De egymás szemébe néztünk, és megegyeztünk a témában. Bízom benne, hogy működni fog.”

Miután a bajnoki címért harcolva René Rast és Nico Müller ütköztek a Norisringen, miközben a gyártó vezetősége a helyszínen tartózkodott, tavaly az Audi sem volt rest a csapatutasításokhoz nyúlni. Ezt Gass azzal magyarázta, hogy feladatai közé tartozik, hogy megakadályozza az Audi-pilóták ütközését, de az új szabály miatt már ő sem folyhat bele a pályán zajló küzdelmekbe.

„Továbbra is meg akarjuk akadályozni, hogy két márkatárs ütközzön, de a jövőben már nincs beleszólásunk ebbe. Ahogy mondtam, ez egy olyan szabály, amit természetesen betartunk, és emiatt a vezérkarnak sem kell magyarázkodnom” – tette hozzá.

Fotó: Audi Communications Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2215772270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása