Közülük kerülhet ki a következő Michelisz
Elstartolt a Hungaroring E-Sport Bajnokság!

Két rajt-cél győzelemmel zárult ugyan, de a legkevésbé sem maradtak el a szoros, test-test elleni csaták a M1RA és a Hungaroring közös szimulátorbajnokságának nyitányán. A végső győztes pedig Michelisz Norbert világkupagyőztes nyomdokaiba léphet.

m1ra_hungaroring_2.jpg

Mint azt már beharangoztuk, a következő hetekben zajlik az a szimulátoros tehetségkutató, melynek keretében utódját keresi Michelisz Norbert. Aki ugyanis megnyeri a fődíjat, 2021-ben térítésmentesen indulhat egy hazai vagy nemzetközi gyorsasági autós versenysorozatban, a M1RA színeiben – ez pedig történelmi lehetőségnek számít a magyar e-sportban. Csütörtök este a virtuális Hungaroring adott otthont az első „hétvégének”, 24 szimulátoros pedig hat csapat színeiben küzdhetett, persze ezen kivételes esetben a csapattársak is ellenfeleknek számítottak.

1:50.773-as idejével a komplett mezőnyt lemosta az előselejtezőn Bereznay Dániel, ám ő visszalépett a további részvételtől, F1-es kötelezettségeire hivatkozva, viszont megszerezte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. különdíját, az éves e-matricát. Távolmaradása automatikusan a 25. helyezett továbbjutását eredményezte a szabályok értelmében, de miután 3477-en tettek próbát, ebbe a keretbe sem volt egyszerű feladat bekerülni.

Bereznay rekördidőt érő köre onboard felvételen.

Bereznay mögött a M1RA e-sport versenyzője végzett, az időmérő edzésen azonban már nem talált legyőzőre Báldi Gergő, 1:51.368-as köre mindössze 8 századdal volt lassabb, mint a szintén M1RA-s kötődésű Nagy Dávidé, a harmadik helyen pedig az Esports WTCR-ből is Pinczés Ádám végzett. Arról, hogy mennyire szoros mezőny alakult, az tanúskodik, hogy az előselejtezőn 92-en voltak egy másodpercen belül, míg ezúttal az utolsó pontszerző, 10. helyen Posan Norbert lemaradása mindössze alig több mint négy tizedre rúgott.

Az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt, hogy nem babra megy a játék, mivel végig kiélezett csatát vívtak a mezőny valamennyi szekciójában. Noha az elején hamar meglógott üldözői elől, az utolsó körökbe megérkezve még Báldi Gergő győzelme sem tűnt annyira betonbiztosnak, ám végül Csuti Zoltán csak megközelíteni tudta, de megelőzni nem. Csuti és a harmadik helyezett Pinczés is egy másodpercen belül ért célba, Nagy Dávid pedig gyengébben sikerült rajtja révén szorult le a dobogóról.

A folytatásban megfordult az időmérő első tíz helyezettje a rajtrácson, a fordított rajtsorrend szerinti második futamon Tóth Dávid indulhatott a pole-ból, aki meg is tartotta pozícióját, ellenben Blazsán Patrik és Leitner Norbert helyet cseréltek, utóbbi feljött a második helyre. Bármennyire is szoros volt a küzdelem, Báldihoz hasonlóan Tóth is végig az élen tudott maradni. Leitner szűk négy tizeddel futott be másodikként, Nagy Dávid pedig a hajrában megkaparintotta a harmadik helyet Blazsántól, akinek még Csutitól is volt félnivalója, ő azonban maradt az ötödik, mögötte Báldit intették le.

Az események visszanézhetőek a M1RA YouTube-csatornáján.

Máris óriási meccs alakult ki a három M1RA-s között, ami az összetett pontversenyen is meglátszik: egy forduló után Báldi vezet 51 ponttal, őt 9-9 egységre követi Csuti és Nagy kettőse, míg Zsupanek Bence egyelőre lépés hátrányban van, de három szerzett pontjával egyelőre nem kell aggódnia a továbbjutást illetően, mivel a 14. helyen áll az összetettben.

A következő, május 14-én esedékes monzai versenyre ugyanis a pontverseny aktuális első 15 helyezettje automatikusan továbbjutott, vagyis Báldi, Csuti és Nagy mellett Tóth, Leitner, Pinczés, Csincsik Marcell, Blazsán, Posan, a WTCR hivatalos e-sport szériájában szintén induló Barna Martin, Borsos Miklós, Benedek Bálint, Puki István, Zsupanek és Berki Milán részvétele is garantált.

A maradék kilenc slotra az előselejtező keretében lehet bejutni, így annak a Tenke Tamásnak is újra szerencsét kell próbálnia, aki az egyetlen 15. helyével épphogy kiszorult a biztonsági zónából. Báldi és Tenke voltak azon kevesek az indulók közül, akik már valós versenyautóval szerzett tapasztalattal is rendelkeznek. A 24 esztendős éllovas két évet töltött a Hankook nevével fémjelzett Suzuki-bajnokságban még 2015-ben és 2016-ban, míg Tenke tavaly futott teljes idényt a TCR Európa-kupában a Zengő Motorsport Cuprájával.

via m1ra.hu

Fotó: M1RA

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3215653122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása