A következő hetekben ideiglenes karanténként fog szolgálni az egykori Indiai Nagydíj helyszíne.
Világszerte már a 178 országban jelent meg az először Kínában felbukkant, jelenleg pedig főként az Egyesült Államokban, valamint Európában tomboló koronavírus. A járvány elérte Indiát is, már 1251 fertőzöttet, köztük 32 halálesetet és 102 gyógyultat tartanak nyilván. Sokat nem is kellett várni arra, hogy a hatóságok reagáljanak a kialakult járványügyi helyzetre: március 25-től számítva három hétre lefoglalták a Buddh International Circuit pályát, annak területén pedig ideiglenes karantént alakítottak ki – írja a Motorsport.com.
Az Új-Delhiben található, 5,14 kilométer hosszú aszfaltcsíkra 2011 és 2013 között, összesen három alkalommal a Formula–1 is ellátogatott. 2014-re kikerült a királykategória versenynaptárából a helyszín, míg az elmúlt hat évben csak kisebb nemzetközi szériák, mint például az Asia Road Racing Championship vagy az MRF Challenge, versenyeztek rajta.
A drasztikus intézkedés hátterében az áll, hogy a karantén alá helyezett fővárosából vendégmunkások ezrei indultak volna meg az ország különböző pontjaiba, a hatóságok pedig attól tartottak, hogy emiatt még inkább terjedhet a vírus. A pálya környékén található létesítmények mintegy 5000 ember elszállásolására lehet alkalmas helyi sajtóorgánumok információi szerint.
Másfél hónapja egyébként is lefoglalták az ex-F1-es pályát, miután az 80 millió dollárnyi (kb. 26,2 milliárd forintnyi) tartozást halmozott föl.
Ráadásul nem az egykori Indiai Nagydíj helyszíne az első versenypálya, amit „beáldoztak” a koronavírus miatt. A Formula–E londoni idényzárójának otthont adó ExCeL Londont ideiglenes kórházzá alakították, míg a szintén szünetelő NASCAR-sorozat dél-kaliforniai állomásán, a Charlotte Motor Speedwayen autós koronavírus-teszteket végeznek.
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.