Noha Kimi Räikkönen nevéhez fűződik a keddi tesztelsőség és az idei előszezon első piros zászlója is, a barcelonai paddockban leginkább a Mercedes legújabb trükkös megoldása szolgáltatta a témát.
A középmezőny még nem igazán heverte ki a Racing Point 2020-as autója és a tavalyi Mercedes között észrevett egyezőségeket, a silverstone-i csapat a délelőtti etap „megnyerésével” borzolta tovább a kedélyeket. A második tesztnap első négy órájában ugyanis Sergio Pérez zárt a legjobb köridővel, 1:17.347-tel, mögötte a renault-s Daniel Ricciardo lett a második és a Red Bull-os Alexander Albon végzett a harmadik helyen. Jól ment tehát a Renault is, de megbízhatóság terén még kissé hadilábon állnak az enstone-iak, ami az ausztrál által megtett 41 kör is jelez, ami igen csekély, ennek hátterében ráadásul tartós garázsban való tartózkodások álltak.
Pierre Gasly pedig csupán egy századdal maradt el Albontól, azaz az Alpha Tauri továbbra is tartja a lépést a Red Bull-lal. A francia egy kisebb hibával kezdte ráadásul a napot: mindössze hat perc után megforgott a 9-es kanyarban az AT01-essel, pont ott, ahol tavaly nagyon csúnyán összetörte a Red Bullt – ezúttal azonban gond nélkül tovább tudott menni. A két Red Bull-os csapat mögött – némi meglepetésre – a williamses George Russell tette teljessé az első öt sorrendjét.
Megtett körök tekintetében a Renault-hoz hasonlóan egyelőre a Ferrari sem remekel, Charles Leclerc ugyanis csak 44 körrel zárta a délelőtti etapot. A monacói hosszasan időzött a maranellói csapat garázsában, és az utolsó percekig úgy tűnt, hogy ő a neve mellett szerepel majd a legkevesebb kör.
Ugyanez nem mondható el a Mercedesről, sőt Lewis Hamilton a legaktívabbnak bizonyult a maga 106 körével. De nem ezzel hívta fel magára igazán a figyelmet a Mercedes, hanem a DAS névre hallgató rendszerével. A kéttengelyes kormányzásra úgy lettek figyelmesek, hogy elkezdett terjedni egy videó a Twitteren, amin lehet látni, ahogy Hamilton a célegyenes elején maga felé húzza a kormányt – ezzel megváltoztatva a kerekek dőlésszögét –, majd annak a végén visszatolta. Úgy hírlik, a Mercedes újítása megoldást jelenthet a brackley-ieknél az elmúlt évek folyamán jelentkezett gumi-, illetve gumihőmérséklet kezelési problémáira.
Juha Ronkainen⚡️ on Twitter
@ScarbsTech See attached as a proof. https://t.co/5w8cEWcZBl
Giuliano Duchessa on Twitter
Very interesting #Mercedes Per cui il movimento dello sterzo riduce o amplia l'apertura delle ruote anteriori. Almeno uno degli effetti è quello di ridurre la sezione sul dritto. Da valutare ulteriormente con attenzione via @FiftyBucksss #FUnoAT #F1� https://t.co/9l1WoqEEqt
Craig Scarborough on Twitter
Hey you go along my first guess at the Merc steering trick. Top half pic The steering rack column and steering wheel are one assembly , when the driver is in corners with the steering wheel pushed forwards the front wheels are slightly toed in.
Az egyik legelismertebb F1-es technikai szakújságíró, Craig Scarborough fel is skliccelte a Mercedes új szisztémájának működési elvét.
Giovanni Messi on Twitter
La #Mercedes #W11 di #Hamilton con una incredibile soluzione sul volante che si sposta tra accelerazione e frenata. #barcellona #test https://t.co/2h8kzy4dWf
Ez pedig megdöbbentette a paddockot, ráadásul minden jel arra utal, hogy szabályos a Mercedes rendszere – legalábbis a bajnokcsapat állítja, hogy a bevetés előtt annak legalitásáról egyeztetett a Nemzetközi Automobil Szövetséggel. Ha pedig ez így van, az komoly fejfájást okozhat a riválisoknak, ugyanis a rendszer koppintása akár fél évig is eltarthat – legalábbis nem lehet ezen túllépni egy szimpla „Was ist DAS?”-szal.
Az egész délelőttöt ennek tesztelésére áldozta a Mercedes, így a csapat szimpatizánsainak aligha kell aggódniuk amiatt, hogy Hamilton csak a hetedik legjobb időt autózta.
Kitartóan körözgetett a pályán Romain Grosjean is, ő a Haas-Ferrarival 87 körig, a sort pedig Kimi Räikkönen és Lando Norris zárták az Alfa Romeóval, valamint a McLarennel.
Az első naphoz hasonlóan kristálytiszta délelőtti etap után a délutáni szakasz meghozta az első piros zászlós félbeszakítást, valamint az első balesetet is – a két eset azonban egymástól független. Gasly mellett többen is kicsúsztak a pályáról, de idáig Grosjean volt az egyedüli, aki a gumifalig is eljutott versenygépével: a francia csupán a VF-20-as hátsó szárnyát rongálta meg, azt sem túlságosan, így viszonylag gyorsan visszaevickélt a boxba, a folytatásban pedig a körlista élére tört 158 körrel.
MrAlexF1 on Twitter
Adivina adivinanza... ¿Quién es el primer piloto en probar el muro este 2020? COOOORRECTO! Romain Grosjean! #F1 https://t.co/jqEbBcRR3P
17 perccel a második nap leintése előtt jött aztán a félbeszakítás, Kimi Räikkönen alatt ugyanis megállt az autó a 8-as és a 9-es kanyar között. Ezt megelőzően viszont 1:17.091-gyel átvette a vezetést, így a finné lett a nap legjobb ideje, amit a legpuhább, C5-ös gumikon autózott. Pérez javítás nélkül megőrizte a második helyet, ahogyan mögötte sem változott a Ricciardo-Albon-Gasly trió sorrendje.
Formula 1 on Twitter
� RED FLAG � After going fastest, Kimi grinds to a halt on Day Two of #F1Testing � #F1
Miután az első napot betegségre hivatkozva kihagyta, hivatalosan kedd délután mutatkozott be a Ferrari volánja mögött Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok 73 körig pörgette a számlálót, körideje pedig a hatodik helyre volt elég, míg Leclerc nyolcadiknak csúszott vissza. A két ferraris között maradt Russell, aki végül 116 kört tett meg a Williams FW43-as modelljével.
Hamilton köre a kilencedik leggyorsabbnak bizonyult, délután azonban már csapattársa, Valtteri Bottas körözgetett a W11-essel, és ő is használta a trükkös kormányt. Ám az eredménylista alján végzett finn számára a tervezettnél korábban befejeződött a nap, egy órával a kockás zászló megjelenése előtt ugyanis elektronikus probléma merült fel. Így a két mercedeses között zárt Norris, Grosjean, valamint Esteban Ocon is, aki – csakúgy, mint Ricciardo – nem tudott igazán sok kört megtenni, a Renault végül el sem jutott a bűvös 100 körig, méghozzá egyedüliként.
Pénteken, vagyis holnap véget ér az első kollektív tesztsorozat Barcelonában, a harmadik napon a Mercedes, a Red Bull, a McLaren, a Renault, az Alpha Tauri, valamint a Haas is pályára küldi mindkét versenyzőjét, míg a Ferrari Sebastian Vettellel, a Racing Point Lance Stroll-lal, az Alfa Romeo Antonio Giovinazzival, a Williams pedig az újonc Nicholas Latifival folytatja a munkát.
A második tesztnap végeredménye:
Pirelli Motorsport on Twitter
And we're now officially a third of the way through pre-season 2020 #F1Testing! Here's how it all happened today @F1 @Circuitcat_eng
Fotó: Racing Point Media, Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.